Sport

Van elég pénz az olimpiai felkészülésre

Az olimpiai felkészülést szolgáló minden anyagi forrás rendelkezésre  áll Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szerint.

A sportvezető kifejtette, a MOB számára a legfontosabb, hogy annak ellenére kiváló eredmények szülessenek jövőre Londonban, hogy az induló versenyzők száma alacsonyabb lesz, mint Pekingben. Ennek szellemében megújult a Gerevich-ösztöndíj is.

“Az elmúlt években 560 millió körüli összeg állt rendelkezésre, ezt sikerült nagyjából 900 millióra feltornászni. A legmagasabb ösztöndíj havi 400 ezer forint nettó összeg körül van. Ebben 30 olyan sportoló részesül, akik már letettek valamit az asztalra” – mondta hétfőn Molnár Zoltán a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Hozzátette, azokra a versenyzőkre is gondolnak, akiktől nem várnak feltétlenül olimpiai érmeket, így aki kvótát szerzett, amennyiben A szintes, akkor legalább havi 100 ezer, ha B szintes, akkor 70 ezer forint ösztöndíjban kell részesülnie.

“Ha versenyre vagy edzőtáborba szeretnének menni, akkor minden anyagi forrás rendelkezésre áll” – jelentette ki Molnár, aki elmondta, eddig 69 kvótát szereztek a magyar sportolók a 2012-es londoni olimpiára, és szerinte még összejöhet a 160 fős csapat.

A műsorban az is szóba került, hogy a MOB zéró toleranciát hirdetett a dopping ellen.

“Aki kvótát szerez, az 24-48 órán belül doppingellenőrzésen vesz részt, de további kontrollt is alkalmaznak. Januártól a kiutazásig minden sportoló legalább három doppingvizsgálaton vesz részt. Lesz olyan is, aki az indulás előtt 24 órán belül ad majd mintát” – mondta Molnár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik