Sport

Nem okoztunk meglepetést a birkózó-vb-n

Az isztambuli olimpiai kvalifikációs vb után versenyzőit nem tudja elmarasztalni Gulyás István szövetségi kapitány.

“Évek óta erőn felül teljesítünk azzal, hogy alig pár emberrel hozunk el érmeket a világversenyekről. Most nem sikerült meglepetést okoznunk. Két legjobb versenyzőnk hiába kapott ki az első meccsén, nem tudom őket elmarasztalni” – értékelt az MTI-nek Gulyás, aki a vb előtt egy londoni indulási jog megszerzését várta és kettőről álmodott.

Ahogy a szakvezető fogalmazott: a 120 kilós Ligeti Dániel és a 74 kilós Hatos Gábor esetében egyaránt nagyon kicsi különbség döntött kiváló ellenfeleik javára, sőt utóbbi esetében szerinte erről sem lehet beszélni, mivel két 0-0-ás menet után mindkétszer a kazah riválisának kedvezett a sorsolás. Hozzátette, nem szabad mindent a szerencsére fogni, akciót kell csinálni és akkor nincs golyóhúzás.

“Továbbra is 2-4 kvóta megszerzése a cél, ez nem változott. Bár az első alkalmat nem sikerült kihasználni, de a jövő évi három kvalifikációs versenyen azok már nem indulhatnak, akik most kvótához jutottak, így könnyebb lesz a mezőny valamelyest. Természetesen nemzetközi eredményeik alapján Hatos és Ligeti száll harcba majd a legnagyobb eséllyel” – mondta Gulyás, aki úgy vélte, a válogatott többi tagja, azaz a 94 kg-os Kiss Gergely, a 66 kg-os Wöller Gergő és a 84 kg-os Veréb István sem esélytelen.

A szakember szerint a londoni indulási joghoz az isztambuli vb-n legközelebb járt Kissnek lesz az egyik legnehezebb dolga, mert az ő súlycsoportjában sok esélyes hozzá hasonlóan most kiesett.

A magyarok összesen három kvótát szereztek a vb-n: a nőknél a 63 kilós Sastin Marianna ezüstérmével, míg a kötöttfogásúaknál az 55 kilós Módos Péter és a 120 kilós Deák Bárdos Mihály ötödik helyével váltott repülőjegyet Londonba. Isztambulban minden súlycsoportban a legjobb hat jutott ki az ötkarikás játékokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik