Sport

Történelmi váltósikerek az öttusa-vb-n

A magyar öttusa-válogatott volt a moszkvai világbajnokság legeredményesebb csapata.

Két arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság legeredményesebb csapatának bizonyult a magyar válogatott, amely egyben történelmi sikert ért el. Korábban ugyanis még sohasem fordult elő, hogy egy éven belül az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is a férfi és a női váltót is a magyarok nyerjék.

Ennek alapján nyugodtan nevezhető sikerkapitánynak Pálvölgyi Miklós, akinek irányításával 2001 óta a 12. vb-aranyat szerezték meg a férfiak az orosz fővárosban.

“Nem örültünk, amikor Kairó helyett Moszkva kapta meg a rendezést, mert az oroszországi vb-k korábban is mindig rendkívül nehéznek számítottak, ráadásul az oroszokkal együtt készülnek Moszkvában a szovjet utódállamok – elemezte a helyzetet Pálvölgyi. – De hozzáteszem, más országok, így a csehek, de még a brazilok is rendelkeznek olyan központi létesítménnyel, ahol minden számot egy helyen tudnak gyakorolni. Mi pedig vándorlunk a helyszínek között, ami már csak a pihenés szempontjából sem ideális.”

A kapitány hozzátette: tartott a vb-től a tavalyi, sikertelen kínai vb-szereplés miatt, ugyanakkor bizakodásra adott okot az idei Eb.

“Moszkvában az egész vb alatt mindenki nagyon jól küzdött, az összes versenyző motivált és céltudatos volt. Döntőnek bizonyult, hogy mindenki nagyszerűen >>kombájnozott<<, azaz a lövészettel kombinált futásban, ahol korábban voltak problémáink, remekeltünk. Márpedig itt két számot kell teljesíteni egyszerre, s félóra alatt megfordulhat a verseny” – hangsúlyozta Pálvölgyi, kiemelve, hogy Marosi Ádám olimpiai kvótát szerzett, így jelenleg a férfiaknál és a nőknél is két-két indulási jog áll rendelkezésre. Londonban nemenként két öttusázó nevethető, de a kvóta névre szól.

“Gyenesei Leila esetében eldőlt a nemzetközi szövetség állásfoglalása alapján, hogy nem jutott kvótához, mivel a vb-n fel nem használt helyek nem az Eb-re, hanem a világranglistára szállnak vissza. De szerintem szerzünk még kvótát, s terveim szerint jövőre együtt versenyeztetem majd az olimpiai részvételre aspirálókat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik