Sport

Kiss László öt úszóéremmel számol Londonban

Kiss László szövetségi kapitány öt érmet vár a magyar úszóktól a jövő nyári olimpián.

A szakvezető erről a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt: “Öt londoni éremre számítok. Szerintem egy európai versenyen jobb eredményeket fogunk elérni. Azt gondolom, hogy a vb-re, Sanghajba későn mentünk, és nem tudtunk felkészülni a páratartalomra sem” -– nyilatkozta a kapitány.

Kiss László megnevezte az éremesélyes versenyzőket is.

“Gyurta Dani mint mellúszó ideális korban van, Hosszú Katinka és Verrasztó Evelin is esélyes az éremszerzésre. Cseh László szintén, hiszen az Universiadén elért eredményével vb-második vagy -harmadik lehetett volna, mindezt úgy, hogy a világbajnokság után szinte alig edzett. Azt gondolom, hogy Jakabos Zsuzsinak is van esélye arra, hogy egy európai versenyen előrelépjen.”

“Tizenhárom A szintes versenyzőnk már van, ők biztos olimpiai résztvevők. Ehhez jön még 7-8 B szintet megúszó versenyző, és bővülhet még a csapatlétszám, ha a váltókra is hangsúlyt fektetünk. Pekingben is az úszóküldöttség volt a legnagyobb 31 fővel, de természetesen nem a létszám, hanem az eredmény a legfontosabb.”

A szakember szerint a júliusi, kínai világbajnokságon elért eredmények biztatóak: “A döntőben 14 számban voltunk érdekeltek, 50 gyorstól 1500 gyorsig voltak versenyzőink, de pillangón, háton és mellen is ott vagyunk a legjobbak között. Most legalább hét olyan műhelyünk van, ahol világszínvonalon tudnak készülni az úszók, ez azt jelenti, hogy sokkal nagyobb a merítési lehetőség is. Másrészt sokkal több olyan edzőkolléga van, aki világszínvonalon tud dolgozni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik