Sport

Kiss Balázs: ott leszek az olimpián

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2011. 09. 13. 13:31

Kiss Balázs töretlenül hisz benne, hogy ott lesz a 2012-es londoni olimpián, noha a NOB szabályzata szerint korábbi doppingeltiltása miatt nem nevezhető az ötkarikás játékokra.

“Ott leszek az olimpián, nem is gondolok arra, hogy nem lehetek ott. Szinte biztos vagyok abban, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság feloldja azt a szabályozást, mely szerint olyan sportolók nem indulhatnak Londonban, akik fél évnél hosszabb eltiltást kaptak doppingvétség miatt” – jelentette ki a 2009-ben világbajnok birkózó.

Elmondása szerint rettentő nagy csalódás számára világbajnoki szereplése – a hétfői nyitónapon csak a 14. lett a kötöttfogásúak 96 kilós súlycsoportjában -, de nem az elszalasztott kvótaszerzési lehetőség miatt, az bevallása szerint egyáltalán nem aggasztja, mivel még van három alkalma “repülőjegyet váltani” Londonba, s úgy véli, ez neki nem okozhat gondot.

“Hihetetlen, mit meg nem engednek maguknak a törökök hazai pályán. Ildem többször belenyúlt a szemembe, majd később bele is harapott, amitől elkezdett vérezni” – mondta a 32 között elvesztett meccséről Kiss Balázs, akinek bal szeme még másnap is be volt kötve. “Le kellett volna léptetni, vagy legalább meginteni, de a zsűri nem látott semmit. Hiába kérdeztem, hogy akkor mitől vérzik a szemem, széttárták a karjukat és folytatódott a küzdelem… Kiválóan sikerült a felkészülésem és borzasztóan bánt, hogy nem a saját hibámból kifolyólag nem tudtam kibirkózni magam.”

 

Kiss szerint neki mindig a második meccse a fordulópont, akkorra veszi fel a verseny ritmusát. Úgy vélte, most is az lett volna sikere esetén, de hozzátette, ilyenkor, a harmadik menetben sérült szemmel is neki kellett volna akciót csinálnia parterhelyzetben lévő riválisán a továbbjutásért.

“Ildem igazi antibirkózó, tulajdonképpen akció nélkül ment el az elődöntőig, nemcsak ellenem nyerették meg vele a meccset, hanem a negyeddöntőben az örmény birkózó ellen is. Ráadásul az elődöntőben kikapott, így még a vigaszágra sem mehettem. Bár nem tudom, mit csináltunk volna a szememmel, de biztos, hogy utolsó csepp véremig küzdöttem volna a kvótáért, hiszen a visszatérésem miatt duplán bizonyítani akartam” – mondta az elkeseredett magyar.

Kiss Balázst tavaly március 19-én versenyen kívül ellenőrizték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szakemberei, s a vizsgálatok során mintájában a hormon antagonisták és modulátorok közé, hivatalosan az S4-es csoportba tartozó aromatáz inhibitort találtak. Ezt a szert táplálék-kiegészítők szokták tartalmazni, Kiss szervezetébe is egy ilyen készítménnyel került. A nemzetközi szövetség (FILA) fegyelmi bizottsága tavaly júliusban egy évre tiltotta el.

A BVSC 28 éves versenyzője 2009-ben a magyar birkózósport 25. világbajnoki címét szerezte meg, 2007-ben pedig Európa-bajnoki bronzérmes volt. Idén az Eb-n tért vissza, de bordasérülés miatt visszalépett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Magyarországról szertegurulnak az uniós támogatások Delaware-től Tallinig

A anti-Brexit demonstrator dressed in a Union Flag suit and waving an EU flag stands on the road outside the Houses of Parliament in central London on March 29, 2018. - The one-year countdown to Britain's exit from the European Union began on March 29, 2018 with Prime Minister Theresa May touring the UK shore up support for the government's Brexit strategy. (Photo by Daniel LEAL-OLIVAS / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.