Sport

Klicsko péppé verte Adameket

Vitalij Klicsko a 10. menetben technikai K. O.-val védte meg a lengyel Tomasz Adamek ellen nehézsúlyú WBC-övét.

A 40 éves ukrán Vitalij Klicsko önmagához képest szálkásan lépett a ringbe a lengyel Tomasz Adamek ellen bő 40 ezer néző előtt a wróclawi stadionban, amely a jövő évi ukrán-lengyel közös rendezésű labbadarúgó Eb egyik helyszíne lesz.

Szombat éjjel a lengyel és ukrán közös projekt átmenetileg szünetelt, a két bokszoló a ringben, a nézők a lelátón hangban küzdöttek. A helyzet mindkét fronton egyoldalú volt, a több tízezres lengyel szurkolósereg hatalmas hangerővel biztatta Adameket.

A lengyel azonban az összecsapás első percétől kezdve teljesen esélytelen volt 12 kilóval nehezebb és 12 centivel magasabb, óriási tűzerejű Klicskóval szemben, aki ráadásul gyorsaságban is felvette a versenyt a hat évvel fiatalabb Adamekkel.

A mérkőzés egyes menetei csak arről szóltak, hogy Adamek kihúzza-e a végéig, illetve hogy az ukrán óriás mekkora fölénnyel viszi el az adott három percet. A másodikban Adamek lába bizontyalanná vált egy súlyos jobbostól, négy menettel és számtalan Klicsko-pofonnal arrébb egy újabb jobbkezes bomba után a lengyel rászédült a kötélre, számolni kellett rá.

Adamek feje ekkorra már nagyon viseltes volt, találgatni lehetett csak, hogy a mérkőzésvezető vagy a lengyel stáb meddig engedi őt szenvedni. Adamek a hazai közönség előtt nem adta fel, de ez az egészségére aligha volt jó hatással.

A 9. menetben váratlan dolog történt, Klicsko jobb térde megbicsaklott, és az ukrán torony ledőlt. Nem ütéstől, a jobb térd egy pillanatra nem tudta megtartani a 110 kilót. Vitalij láthatóan kímélte is utána a lábát.

Ennek ellenére, vagy éppen azért, hogy ne kelljen a megviselt térdet már sokáig terhelni, a 10. menetben Klicsko feljebb tekerte az ütésszámlálót, és a sokadik tiszta találat után a bíró beszüntette az egyoldalú küzdelmet.

A lengyel nézők fütyültek, Klicsko integetett, Adamek pedig közönsége előtt bocsánatkérő testtartásban várta végig, amíg Michael Buffer kihirdetette az ukrán címvédését.

A Klicsko-Adamek mérkőzés 10. menete:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik