Sport

Jaroszlavli gyász: ez a hokitörténelem legsötétebb napja

A Lokomotiv Jaroszlavl szerdán elhunyt jégkorongosainak és szakmai vezetőinek felravatalozott koporsói előtt rótták le kegyeletüket szombaton a csapat szurkolói, a sportág szerelmesei és vezetői a helyi jégcsarnokban.

A jégcsarnokban a felravatalozott koporsók előtt a hokisok és edzők arcképei álltak, oda helyezhették el a gyász virágait. Sokan az orosz hagyományoknak megfelelően nyolc szál vörös szegfűt hoztak. Azoknak a légiósoknak is állítottak koporsót, akiknek holttestét már hazaszállították. A tragédiában az orosz hokisok mellett szlovák, svéd, lett, fehérorosz, cseh, német és ukrán játékosok vesztek oda, a vezetőedző pedig kanadai volt.

René Fasel a megemlékezésében kifejtette: 2011. szeptember 7-e a hokitörténelem legsötétebb napja.

“Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk élete más lesz ezután. A szívem vérzik, ha látom azoknak a fiatalembereknek a portréját, akik már nem lehetnek közöttünk, és megtapasztaljuk a gyász kapcsán kirobbanó érzelmeket.” – fogalmazott az IIHF elnöke, aki jelezte: mindenképpen gyászoló barátai között szeretett volna lenni.

Jurij Jakovlev, a szerencsétlenül járt csapat klubelnöke szombaton jelentette be, hogy a Lokomotiv Jaroszlavl nem vesz részt a KHL 2011/12-es idényében, mert elsősorban a gyászolók támogatására fordítják erőiket, nem pedig arra, hogy gyorsan felépítsenek egy új csapatot.

Korábban szó volt arról, hogy az ellenfelektől érkező hokisokból építik fel újra a jaroszlavli együttest.

A gyászszertartáson megjelent többek között Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, René Fasel, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnöke, Vlagyiszlav Tretyak, az Orosz Hokiszövetség első embere, Alekszandr Medvegyev, az orosz nyílt profiliga (KHL) elnöke és Vjacseszlav Fetyiszov, a KHL igazgatótanácsának elnöke, valamint több orosz világsztár – például Ilja Kovalcsuk, Nyikolaj Zsergyev vagy Szimjon Varlamov -, és a régi nagyok közül Vlagyimir Krutov, Alekszandr Jakusev, Alekszej Kaszatonov, illetve Vlagyimir Malahov is.

Az IIHF honlapjának beszámolója szerint rajtuk kívül közel 40 ezren – többségük Lokomotiv-mezben vagy – sállal a nyakukban – emlékeztek a helyszínen az elhunyt kiválóságokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik