Sport

Djokovic 0:2-ről fordított Federer ellen

A szerb világelső bejutott az amerikai nyílt teniszbajnokság döntőjébe, pedig a döntő szettben Federernek két meccslabdája is volt.

Hatalmas csatára volt kilátás a US Open férfi elődöntőjében: a világelső Novak Djokovic a harmadik helyen kiemelt Roger Federer ellen küzdött meg a fináléba kerülésért.

Emlékezetes, pont Federer volt az, aki a Roland Garros elődöntőjében június elején véget vetett Djokovic 43 mérkőzés óta tartó győzelmi szériájának.

A két világklasszis mostani összecsapásán az első szettben egészen a rövidítésig együtt haladtak a felek, egyikük sem veszítette el a saját adogatását. A tie-break aztán a svájcinak sikerült jobban, így Federer került lépéselőnybe a mérkőzésen.

A volt világelső jól kezdte a második játszmát, 1:1-nél elvette ellenfele adogatását, de ezután nem sokkal Djokovic is brékelt (3:3). A szerb még csak meg sem nyugodhatott az egyenlítés után, Federer megint elnyerte a szerváját: a svájci az ekkor megszerzett előnyt már nem engedte ki a kezéből, 6:4-re nyerte a szettet, ezzel már 2:0-ra vezetett a játszmák tekintetében.

Djokovic egy gyors brékkel reagált a folytatásban, kevesebbet hibázott a világelső, az adogatásait pedig sorban nyerte, így övé lett a harmadik szett 6:3-ra. A világelső nem fékezett, a negyedik játszmában már ellenfele első szervajátékát elnyerte, majd még egyszer megtette ugyanezt, végül 6:2-re kerekedett felül, ez pedig már az egyenlítést jelentette.

Következett a döntő játszma, amelyben egy darabig fej-fej mellett haladt a két játékos, majd Federer brékelt, így 5:3-ra vezetett, és a mérkőzés megnyeréséért adogathatott. A svájcinak két meccslabdája is volt saját szervájánál, de mindkettőt elpuskázta. Djokovic a kiesés széléről kapaszkodott vissza, előbb visszavette a szerváját, majd megnyerte a sajátját, így 5:5-re alakult az eredmény.

A világelső ezután már szinte hibátlanul teniszezett, és 7:5-re megnyerte a szettet, ezzel együtt pedig a mérkőzést is. Djokovic 0:2-ről fordítva, két meccslabdát hárítva jutott a US Open elődöntőjébe, ahol majd a Rafael NadalAndy Murray összecsapás győztese lesz az ellenfele.

Eredmény – US Open, férfi elődöntő
Djokovic (szerb, 1.) – Federer (svájci, 3.) 6:7, 4:6, 6:3, 6:2, 7:5

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.