Sport

Vitalij Klicsko szombat után is folytatja

Vitalij Klicsko a szombati, Tomas Adamek elleni címmeccsét követően még két-három mérkőzést vállal majd visszavonulása előtt.

“Ezt követően még maximum három meccse lehet, nem hinném, hogy több – nyilatkozta az Erdei Zsoltot is edző Fritz Sdunek, aki arról is meg van győződve, hogy az idősebbik Klicsko-fivér könnyedén elbánik majd lengyel kihívójával. – Kizárt, hogy Vitalij veszítsen. Mentálisan és fizikálisan is annyira erős, hogy semmi baj nem történhet vele a ringben.”

A szakember szerint az sem jelent hátrányt tanítványának, hogy Tomas Adamek hazai pályán, Wroclawban bokszolhat majd szombaton.

 

Vitalij Klicsko 45. profi meccsére készül, eddig 42 győzelem mellett mindössze kétszer veszített, legutóbb 2003 júniusában, Lennox Lewis ellen. Adamek korábban félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok is volt, a nehézsúlyúak között pedig két éve versenyez, s eddig hatszor nyert. Összmérlege is kiváló: 44 győzelem és 1 vereség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik