Sport

Vasárnap érem nélkül maradtak a magyarok

A magyar csapat egy-egy második és harmadik hellyel zárta a londoni olimpia kajak-kenu tesztversenyét.

A zárónapi finálékban a Sík Márton, Beé István férfi kajak páros szerepelt a legjobban magyar részről, ez az egység ötödik helyen ért célba. Molnár Péter hetedik lett a K-1, Bozsik Attila pedig nyolcadik a C-1 döntőjében. Az egyetlen női 200 m-es olimpiai számban, kajak egyesben Paksy Tímea a B döntő harmadik helyén végzett.

Magyarország két érmet nyert az előolimpián: Vajda Attila pénteken bronzérmes lett C-1 1000 m-en, a szombati női K-2 500 m végén pedig Szabó Gabriella és Csipes Tamara örülhetett ezüstnek.

 

“Nagyon jó, hogy kijöttünk, és megismertük az Eton Dorney kajak-kenu központot” – összegezte a viadal tapasztalatait Storcz Botond szövetségi kapitány.

“A négy versenynapon négy különböző irányból fújt a szél, fel kell tehát készülnünk arra, hogy jövőre is szeles lesz a pálya. Viszonylag sokat sütött a nap, de időnként az eső is szemerkélt, azt mondták a helyiek, hogy az olimpia idején is hasonló időre számíthatunk. A vízben meglehetősen sok a hínár, ezzel mindenképpen kezdeniük kell valamit a szervezőknek, megígérték, hogy rendbe rakják. Egyelőre a versenyzők mozgatása is körülményes volt, például az eredményhirdetés helyszínére nehezen jutottak oda az érmes sportolók, ezen is javítaniuk kell az angoloknak. A szállodánk szerencsére tökéletes helyen, a pályától nagyjából 10 percnyi távolságra fekszik, legalább ötféle útvonalon ki tudunk jönni a kajak-kenu központba. Nem terveztük, hogy beköltöznénk az olimpiai faluba, ennek ellenére többen megnézték az ottani házakat is. Mindannyian azt mondták, hogy sokkal jobban járunk, ha valóban a pálya melletti szállodában maradunk. Az ételkínálaton kellett változtatnunk a szállodában, de ez sem okozott gondot, jövőre már minden rendben lesz.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik