Sport

Tovább robognak a spanyolok az Eb-n

A címvédő Spanyolország könnyedén verte Portugáliát a férfi kosárlabda-Európa-bajnokságon.

Talán nem meglepetés, hogy az ibériaiak nyerőembere ezúttal is Pau Gasol volt, aki kilenc mezőnykísérletéből mindössze egyet rontott el csütörtök délután. A spanyol óriás ezúttal húsz pontig jutott, ebből tízet a második negyedben szerzett.

Sergio Scariolo fiai az első három etap alatt annyira elpáholták a luzitánokat, hogy könnyedén belefért az utolsó játékrész 21-10-es elvesztése is.

A bosnyákok és a montenegróiak egy igen kiélezett meccset vívtak egymással, mely nem volt híján a fordulatoknak. Bosznia és Hercegovina kezdett jobban, azonban Montenegró fokozatosan elkezdte ledolgozni hátrányát, ez pedig olyannyira jól sikerült, hogy az utolsó negyednek már előnnyel vágtak neki.

A záró felvonás közepén aztán jött Mirza Teletovic, a 25 esztendős bosnyák erőcsatár pedig bevert két triplát és egy duplát, ezzel pedig a győzelem ösvényére terelte övéit, a rivális már nem tudott visszakapaszkodni.

Bulgária Belgiumot verte szoros csatában a 22 pontig jutó Earl Rowland vezérletével, a Nenad Krstic vezette szerbek pedig könnyedén gázoltak át a letteken. Déli szomszédunk az első negyedben alapozta meg végső sikerét, melyet 23-7-re megnyert.

Eredmények – kosárlabda-Eb
Lettország – Szerbia 77-92 (7-23, 26-15, 25-32, 19-22)
Portugália Spanyolország 73-87 (16-26, 20-27, 16-24, 21-10)
Bosznia és Hercegovina – Monetengró 94-86 (25-19, 23-22, 19-27, 27-18)
Bulgária – Belgium 68-65 (14-13, 18-20, 24-19, 12-13)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik