Sport

Két magyar maradt talpon a US Open selejtezőjében

Jani Réka Luca után Czink Melindának sikerült továbbjutnia a US Open selejtezőjének második körébe.

Amint arról már írtunk, Jani Réka Luca már egy nappal korábban megkezdte a torna küzdelmeit. Három szettben sikerült legyőznie a francia Iryna Bremondot, így biztosította helyét a második selejtezőkörben.

Csütörtökön hajnalban a hölgyeknél három honfitársunk is érdekelt volt, ám csak egy tudott továbbmenni. Czink Melinda a hazai pályán versenyző Nicole Gibbst gyűrte le, igaz mondhatni „necces” meccs volt: honfitársunk elvesztette az első játszmát, a másodikban azonban rövidítésben nyerni tudott, hogy aztán 6:0-al behúzza a harmadikat.

Marosi Katalin szettelőnyről kapott ki az ukrán Marija Korittceva ellen, a második felvonást ráadásul semmire bukta el. Babos Tímea két kiélezett játszmában maradt alul a francia Stephanie Foretz Gacon ellen.

A férfiaknál Kellner Ádám 6:2, 6:2-re kikapott a litván Laurinas Grigelistől.

Czink a Marosit kiejtő Korittcevával, Jani Réka Luca az olasz Camila Giorgival meccsel majd a következő körben. A főtáblához három meccset kell megnyerni. Arn Gréta már a legjobb 128-ban van.

Eredmények – US Open-selejtező, 1. kör
nők:
Gibbs (amerikai) – Czink 6:3, 6:7 (4-7), 0:6
Marosi – Korittceva (ukrán) 6:3, 0:6, 3:6
Foretz Gacon (francia) – Babos 7:5, 7:5
férfiak:
Kellner – Grigelis (litván) 2:6, 2:6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik