Sport

LeBron James a holtszezonban is alulmúlta önmagát

A sokak által kritizált kosaras egy héten belül kétszer is mosolyt csalt a internetezők arcára, igaz, egyikre sem lehet büszke.

Törént ugyanis, hogy a Miami Heattel az észak-amerikai kosárlabda liga (NBA) nagydöntőjében vereséget szenvedő bedobó egy barcelonai medencénél úgy viselkedett mint egy félős kisgyerek: toronyugrással próbálkozott James, de közel három perc telt el, mire a “félelmetes” mélységbe vetette magát. Sőt, az “ugrására” a képzeletbeli pontozóbírók még 1 pontot sem adtak volna…

James barcelónai kálváriája:

Ennyi azonban nem volt elég a bajnoki címre váró kosarasnak, egy tajvani kosárlabdaiskola növendékeihez állt be egy kis pattogtatásra. James eljátszotta az NBA-sztárt, de az egyik ázsiai fiatal kiütötte a kezéből a labdát, és megindulva az egykori 1/1-esről zsákolt, sőt az Heat klasszisa az ellentámadásból csúnyán el is adta a jázékszert.

Lebron csak kóválygott a parketten:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik