Sport

Bor Barna aranyért megy Párizsba

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2011. 08. 22. 10:54

Párizsban kedden rajtol a cselgáncs-világbajnokság. Az idei Európa-bajnok Bor Barna és társai olimpiai kvótákért is küzdenek.

Keddtől vasárnapig rekordmezőny és 13 magyar cselgáncsozó részvételével rendezik a XXVIII., olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságot Párizsban. Ez a sportág ötkarikás kvótáiért folyó versengés legfontosabb állomása. A magyar szakvezetés két érmet vár küldöttségtől. A legnagyobb eséllyel talán az idén Európa-bajnoki címet szerző Bor Barna áll tatamira.

“Tavaly Mészáros Anett révén egy ezüsttel zártuk a tokiói vb-t, ezt most mindenképpen szeretnénk túlszárnyalni” – nyilatkozta az MTI-nek Illyés Miklós szakágvezető. “Jelenleg hat emberünk van, aki az utóbbi időben dobogós helyen végzett világversenyeken, elsősorban tőlük várom a jó szereplést és a legalább két érmet. Közülük Mészáros könyöksérüléssel bajlódott az utóbbi időben, de ő is rendben lesz a rajtra. Hihetetlenül felduzzadt a mezőny, 136 országból 949 versenyző lesz a Bercy csarnokban, 73 kg-ban például 101 dzsúdós indul.”

Minden idők legnépesebb vb-jén épp a 73 kg-ban nem lesz magyar induló, a szövetség szakmai alelnökeként is tevékenykedő Illyés ennek okaira is kitért:

“Ungvári Attilát eltiltották doppingvétség miatt, Taraba Sándor pedig nem felelt meg a válogatási elveknek, mivel nem rendelkezett komoly nemzetközi eredménnyel. A férfiaknál 90, a nőknél 52 és +78 kg-ban sem veszünk részt, három súlycsoportban viszont duplázunk, mivel tavaly óta nemzetenként már két ember nevezhető minden kategóriában. Ami pedig a vasárnapi csapatversenyt illeti, a súlycsoportok szempontjából nem olyan a válogatott összetétele, hogy esélyünk legyen a jó eredményre, ezért azt kihagyjuk.”

A vb-n szereplő magyar válogatott névsora:

Férfiak:

Burján László (kategória: 60 kg, egyesület: UTE, IJF rangsor: 39.),
Ungvári Miklós (66 kg, MTK-Erzsébetváros, 10.),
Csoknyai László (81 kg, Atomerőmű SE, 24.),
Nagysolymosi Sándor (81 kg, Kecskeméti JC, 40.),
Farkas Bálint (100 kg, Honvéd-Kipex, 38.),
Hadfi Dániel (100 kg, Honvéd-Kipex, 47.),
Bor Barna (+100 kg, Atomerőmű SE, 9.)

Nők:

Csernoviczki Éva (48 kg, Ippon Judo Tatabánya, 5.),
Karakas Hedvig (57 kg, Miskolci VSC, 9.),
Gáspár Eszter (63 kg, Miskolci VSC, 49.),
Baczkó Bernadett (63 kg, KSI SE, 53.),
Mészáros Anett (70 kg, Honvéd-Kipex, 5.),
Joó Abigél (78 kg, KSI SE, 6.)

A párizsi seregszemle lesz a tavalyi, bécsi Eb-vel indult olimpiai kvalifikációs versenysorozat legtöbb pontot adó állomása, a vb-aranyért ugyanis 500 pont jár. Összehasonlításul: az Eb-n 180, a Mesterek Tornáján 400, Grand Slam-versenyen 300, Grand Prix-n 200, Világkupán pedig 100 pontot “fizet” az elsőség.

A magyar cselgáncsozók a világbajnokságok történetében eddig 2 arany, 5 ezüsz és 13 bronz érmet szereztek.

A program:

Kedd:
férfiak: 60 kg (Burján László), 66 (Ungvári Miklós)
nők: 48 (Csernoviczki Éva)

Szerda:
férfiak: 73
nők: 52, 57 (Karakas Hedvig)

Csütörtök:
férfiak: 81 (Csoknyai László, Nagysolymosi Sándor)
nők: 63 (Gáspár Eszter, Baczkó Bernadett)

Péntek:
férfiak: 90
nők: 70 (Mészáros Anett), 78 (Joó Abigél)

Szombat:
férfiak: 100 (Farkas Bálint, Hadfi Dániel), +100 (Bor Barna)
nők: +78

Vasárnap:
férfi és női csapatverseny (magyarok nélkül)

A program mindennap 9 órakor kezdődik, az éremcsatákra 15:30 órától kerül sor.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Princz Gábor

Asian guy pulling warm pant, concept of sexuality problem or weight loosing

Mi okozza a reggeli merevedést?

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.