Sport

Vér folyt, de kikaptunk Kínától az Universiadén

Kosarasaink kikaptak Kínától, a ritmikusgimnasztika-csapat pedig negyedik helyezést ért el az Universiadén.

A férfi kosárlabdázóink Kína ellen vívták utolsó előtti meccsüket. Kovács Ákos már a bemelegítés során jelezte, az előző napi csípősérülése miatt nem szeretne kockáztatni, így az elsőszámú irányító nélkül indult a találkozó, amelyet csaknem három negyeden keresztül – a hibák ellenére is – kézben tartott a magyar csapat, általában öt-kilenc ponttal vezetett, bár időnként feljöttek a hazaiak.

A harmadik játékrész vége felé azonban egy lepattanóért Morgen Ferdinánd három kínaival ment fel, az egyikük pedig szándékosan arcba könyökölte a tumultusban. Morgen szájából dőlt a vér, fogai csúnyán meglazultak, így mentővel azonnal kórházba kellett szállítani. Nélküle és Kovács Ákos nélkül, Supola Zoltán és Kovács Péter vezérletével még egy ideig tartotta magát az együttes, az utolsó öt percre azonban nem maradt elég erő és figyelem, így végül a kínaiak 79-72-re nyertek.

Estére kiderült, hogy egy ideiglenes protézissel kellőképp megtámasztották Morgen fogait, azaz egyiket sem veszítette el.

A nap legjobb eredményét az Erős Brigitta, Hercsel Flóra, Huszár Barbara, Kocsis Eszter, Sipos Nóra összeállítású ritmikus gimnasztika csapat érte el negyedik helyével, igaz, ebben a kategóriában éppen négy válogatott indult. A magyar küldöttség tájékoztatása szerint mindazonáltal dicséret illeti a lányokat, mivel szép gyakorlatokat mutattak be. Egyéni összetettben Vass Dóra a mezőny első felében, a 11. helyen zárt.

Aerobikban a trió kategóriában tizedik lett a magyar hármas, melynek gyakorlata 2.789 nehézségi foka miatt nem is igen volt esélye a nyolcas döntőre. A fináléba csak hármasnál jobb mutatóval lehetett bekerülni.

A diszkoszvetők között hatvan méter fölé, legjobbja közelébe szeretett volna kerülni Savanyú Péter, de csak 56,90 métert dobott, így a 11. helyen zárt.

Tizenharmadikként végzett a szörfös Cholnoky Sára. Legjobb eredménye egy 7. hely volt, de mivel ő erős szélben szeret versenyezni, túl sok esélye nem lehetett a gyenge fuvallatok miatt többször is félbeszakított viadalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik