Sport

75 éves lenne a lepattanókirály

1936. augusztus 21-én született Wilt Chamberlain, az észak-amerikai profi kosárlabdázás kimagasló alakja, számtalan rekord felállítója.

A tízévesen már 183 centis Chamberlain 216 centinél állt meg a növekedésben, és ehhez 125 kilós súly társult. Egyetemi éveit Kansasban töltötte, és már első hivatalos mérkőzésén helyi rekordot állított fel a dobott pontokat és a lepattanókat tekintve, ezzel előrevetítve egy csodálatos és rekordokkal teli profi NBA-pályafutást.

Az észak-amerikai profiliga akkori szabályai szerint mivel nem fejezte be iskoláit, egy évet ki kellett várnia a centernek, így ezalatt a Harlem Globetrotters kosárlabdacirkusz tagja lett. A csapattal vett részt annak első szovjet turnéján, ahol Nyikita Hruscsov pártfőtitkár is kezet fogott velük.

Szabályokat változtattak meg miatta:

Chamberlain 1959. október 24-én mutatkozott be a Philadelphia Warriors csapatában, és már újoncként ő volt a legjobban fizetett NBA-játékos. 1973-ig 1205 NBA-mérkőzésen szerepelt a Philadelphia – később San Francisco – Warriors, a Philadelphia 76ers és a Los Angeles Lakers csapatában.

Mindössze kétszer volt bajnokcsapat tagja, 1967-ben a Philadelphia 76ers, 1972-ben a Los Angeles Lakers játékosaként, de háromszor választották meg az idény legjobb játékosának, cserébe hat évadon át megszakítás nélkül ő volt a legeredményesebb játékos a profi ligában – 1959 és 1966 között -, és 14 idénye közül 11-ben ő szerezte a legtöbb lepattanót is. Lenyűgöző rekordjait tovább sorolva: pályafutása során 31 419 pontot és 23 924 lepattanót szerzett, és ő tartja az egy szezonban elért legtöbb pont rekordját 4029 ponttal.

A legeredményesebbek listáján csak Michael Jordan előzi meg Chamberlaint: Air Jordan 10 szezonon át volt a legjobb, de egy megszakítás volt a sorozatában. A lepattanók tabelláján Dennis Rodman követi hét elsőségével.

Chamberlain miatt több szabályt is meg kellett változtatni: mivel képes volt arra, hogy a büntetőt a büntetősávból néhány lépés nekifutás után felugorva zsákolja be, ezt betiltották, és miatta lett szélesebb a kosárpálya is. 1992-ben Earvin “Magic” Johnson búcsúmérkőzésén úgy nyilatkozott: a kosárlabdát nem lehet elfelejteni, ő az ötvenen túl is képes lenne még sorozatban 60-70 pontot dobni, ha ebben megfelelő kaliberű játékosok segítenék.

Senki sem dobott 100 pontot egy mérkőzésen rajta kívül:

Élő legenda akkor lett, amikor 1962. március 2-án, az NBA történetében ma is egyedülálló módon 100 pontot dobott egy mérkőzésen. A New York Knicks az utolsó negyedben már csak arra koncentrált, hogy megakadályozza ebben, de Chamberlain a mérkőzés vége előtt 46 másodperccel bezsákolta a labdát, a játék ezután nem is folytatódott. Sajnálatos módon a mérkőzést nem közvetítette a tévé, így csak a rádiókommentárból és a szemtanúk emlékeiből lehet rekonstruálni. Nem mellékesen a meccset a Philadelphia nyerte 169-147 arányban.

Pályafutását 1973-ban fejezte be, ezután sikeres üzletember lett, éjszakai klubot üzemeltetett és lovakat tenyésztett. 1984-ben szerepelt Arnold Schwarzenegger oldalán a Conan, a pusztító című filmben. Legendásan nagy nőcsábász volt, máig híres állítása, hogy 20 000 nővel volt szexuális kapcsolata, de csak tíznek a nevére emlékszik.

Az évek óta szívpanaszokkal küzdő Wilt Chamberlain 1999. október 13-án, hatvanhárom éves korában hunyt el, a halála előtti időszakban 22 kilót fogyott. Az amerikaiak ma is bálványozzák, 2000-ben több mint félmillió dollárért kelt el az a labda, amellyel 1962. március 2-án a “100 pontos meccsen” játszottak.

Chamberlain, a 100 pontos zseni:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik