Sport

Blazsó volt a leggyorsabb a Trans Hungária Maratonon

Megismételve szerdai sikerét Blazsó megnyerte a Trans Hungária Maraton terepkerékpáros verseny második, csütörtöki szakaszát is.

A Hollókő és Bükkszék közötti 89 kilométeres etapon a mezőnynek a nehéz terep mellett a 32 fokos meleggel is meg kellett küzdenie.

A Trans Hungária Maraton útvonala 50 települést, 32 vízfolyást, 10 termálforrást és négy nemzeti parkot érint. A szervezők azt remélik, hogy az észak-magyarországi tájakra később még visszatérnek majd a résztvevők, akiknek a csaknem 400 kilométer megtétele során összesen hatféle talajtípuson kell bringázniuk, és 7400 méter szintkülönbséget kell legyőzniük.

A mezőnyben szlovák, osztrák és román versenyzők is vannak. Az eredményeket egyéniben, párosban és csapatban rögzítik, s az összetett verseny mellett napi győzteseket is hirdetnek.

Eredmény – 2. szakasz, Hollókő-Bükkszék, 89 km:
1. Blazsó Márton (Bike Team Szeged) 4:11:50 óra
2. Búr Zsolt (Bringabanda) 4:19:37  óra
3. Grósz Béle (Team Nagymaros) 4:19:38  óra
Pénteken a Bükkszék és Diósgyőr közötti 105 km vár az indulókra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik