Sport

Kvóták és vb-érmek – nagy a tét Szegeden

Rekordszámú magyar száll vízre az év egyik legfontosabb hazai sporteseményén, a szerdán induló olimpiai kvalifikációs kajak-kenu vb-n.

A négy paraversenyzővel együtt összesen 48 magyar sportoló áll rajthoz a szerdától vasárnapig tartó rendezvényen. Ez egyébként minden idők legnépesebb magyar vb-csapata, s a nagy létszám indokolt is, hiszen a szintén rekordnak számító 94 ország több mint 1300 versenyzője között a házigazdáknak is az a céljuk, hogy az érmek mellett minél több kvótát gyűjtsenek a jövő évi, londoni ötkarikás játékokra. A 248 hely közül 176 talál gazdára a Maty-éri viadalon.

Storcz Botond szövetségi kapitány előzetesen azt mondta: legalább tíz érmet vár a válogatottól, és az álma az, hogy a csapat kiharcolja a maximálisan elérhető kvótaszámot. Az együttes ideális esetben 18 indulási jogot gyűjthet, a férfi kajakosoknál ugyanis egy országból 8, a női kajakosoknál 6, a kenusoknál pedig 4 versenyző indulhat a 2012-es olimpián.

A Szegeden megszerezhető londoni kvóták
Nők:
K-1 500 méter: 1-8. hely (illetve 1-7. hely, ha brit versenyző a női kajak szakág négy száma közül egyikben sem szerez kvótát)
K-2 500 m: 1-6. hely
K-4 500 m: 1-10. hely
K-1 200 m: 1-8. hely
Férfiak:
K-1 1000 m: 1-8. hely (illetve 1-7. hely, ha brit versenyző a férfi kajak szakág öt száma közül egyikben sem szerez kvótát)
K-2 1000 m: 1-6. hely
K-4 1000 m: 1-10. hely
K-1 200 m: 1-8. hely
K-2 200 m: 1-6. hely
C-1 1000 m: 1-7. hely (illetve 1-6. hely, ha brit versenyző a férfi kenu szakág három száma közül egyikben sem szerez kvótát)
C-2 1000 m: 1-7. hely
C-1 200 m: 1-7. hely

Amikor 2006-ban Szeged legutóbb vb-házigazda volt, a női kajakosok mind a kilenc számában magyar győzelem született. Az szinte biztos, hogy megismételhetetlen az öt évvel ezelőtti, álomszerű teljesítmény, ám a kilenc hazai induló ezúttal is minden számban az éremesélyesek közé tartozik. K-1 500 méteren az Európa-bajnok Kozák Danuta száll harcba az olimpiai kvótáért, míg K-2 500 méteren a 29 vb-címével rekorder Kovács Katalin – miután régi társa, Douchev-Janics Natasa anyai örömök elé néz – új párral, Csipes Tamarával vesz részt a versenyen. Utóbbi egység is győzni tudott a júniusi, belgrádi kontinensviadalon. Négyesben a Szabó Gabriella, Kozák, Kovács, Benedek Dalma összeállítású kvartett próbálja megvédeni Magyarország vb-címét. Az új olimpiai számban, K-1 200 méteren Paksy Tímea képviseli a hazai színeket.

“Egyesben sokkal kiélezettebb versenyre számítok, mint az Eb-n – nyilatkozott a vb honlapján Kozák. – Mivel jó formában érzem magam, nagyon örülnék neki, ha ki tudnám hozni magamból a maximumot, fejben és fizikálisan is tökéletes döntőt tudnék produkálni. A legnagyobb ellenfelemnek továbbra is az olimpiai bajnok ukrán Oszipenko-Radomskát tartom, akiről azonban többször is kiderült már: nem legyőzhetetlen…”

A férfi kajakos csapat 18 fős, közülük leginkább a K-2 1000 méteren érdekelt, friss Eb-bronzérmes Dombi Rudolf, Kökény Roland duó és a négyes – Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely – számít dobogóra esélyesnek.

“Az Európa-bajnokság óta rengeteget edzettünk, sokat gyakoroltuk az irammenést, hiszen Belgrádban úgy éreztük, azon van mit javítani. Most már a minőség van előtérben, formát időzítünk, és reméljük, minden jól kijön, és menni fog a hajó. Az edzésen elért idők biztatóak, az összhang remek, bízom a jó szereplésben” – mondta Dombi.

Hasonlóan vélekedik Vereckei is, aki társaival megkísérli az éremszerzést: “Úgy érzem, sokkal jobbak vagyunk, mint az Eb előtt, ahol negyedikként zártunk. Hatalmas erő van ebben az egységben, technikailag tökéletesen jók vagyunk, az erővel sincs gond, most már csak fejben kell felépíteni a pályát, kidolgozni a taktikát” – fogalmazott.

A férfi kajak szakágban hat újoncot avat a magyar csapat: Kugler Attila (K-1 500 m), Dombvári Bence (K-1 1000 m), Paumann Dániel (K-1 5000 m), Tóth Dávid (K-2 500 m), Kulifai Tamás (K-2 500 m) és az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándor (4×200 m-es váltó) számára a szegedi lesz az első felnőtt vb. Érdekesség, hogy a K-2 200 m-en Sík Mártonnal induló Beé István (39) és Tótka (17) között 22 év a korkülönbség.

A magyar csapat
Férfi kajak:
K-1 1000: Dombvári Bence                
K-2 1000: Dombi Rudolf, Kökény Roland    
K-4 1000: Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely
K-1 200: Molnár Péter
K-2 200: Sík Márton, Beé István    
K-1 500: Kugler Attila                
K-2 500: Tóth Dávid, Kulifai Tamás    
K-1 5000: Pauman Dániel                
4×200 K-1 váltó: Dudás Miklós, Gyetyános Gergely, Tótka Sándor, Kadler Viktor

Férfi kenu:

C-1 1000: Vajda Attila        
C-2 1000: Széles Gábor, Nagy Péter    
C-4 1000: Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs
C-1 200: Bozsik Attila    
C-2 200: Horváth Gábor, Foltán László
C-1 500: Korisánszky Dávid
C-2 500: Kozmann György, Korisánszky Péter
C-1 5000: Varga Dávid            
4×200 m C-1 váltó: Bozsik Attila, Horváth Gábor, Foltán László, Lantos Ádám

Női kajak:

K-1 500: Kozák Danuta                
K-2 500: Kovács Katalin, Csipes Tamara        
K-4 500: Szabó Gabriella, Kozák, Kovács, Benedek Dalma
K-1 200: Paksy Tímea
K-2 200: Kovács Katalin, Kozák Danuta
K-1 1000: Csipes Tamara
K-2 1000: Medveczky Erika, Sarudi Alíz
K-1 5000: Csipes Tamara
4×200 m K-1 váltó: Paksy Tímea, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Vad Ninetta

Női kenu:

C-2 500: Takács Kincső, Baravics Gyöngyvér        
C-1 200: Takács Kincső
Para versenyszámok:
K-1 LTA 200 m: Pál Bence
K-1 TA 200 m: Szabó Sándor
női K-1 TA 200 m: Kajdi Katalin
V-1 TA 200 m: Szabó Sándor
V-1 LTA 200 m: Rigó Imre


A kenus csapat 15 férfi és két női versenyzőből áll
. A legnagyobb esélyes az olimpiai bajnok Vajda Attila, aki a 2010-es, poznani második hely után most – szegediként duplán hazai környezetben – szeretné a legfényesebb éremmel megörvendeztetni a szurkolókat C-1 1000 méteren. Tavaly centikkel maradt csak le a győzelemről, ezért edzőjével, Vécsi Viktorral a vb-t megelőző utolsó hetekben nagy hangsúlyt fektettek a taktikára, és a gyorsító munkára.

A másik két olimpiai számban szenzációszámba menne az éremszerzés, így elsősorban a kvóta bezsebelésén van a hangsúly. A C-1 200 méteren induló Bozsik Attilának, valamint a C-2 1000 méteren szereplő Széles Gábor, Nagy Péter kettősnek is a legjobb hét között kell zárnia ahhoz, hogy indulási jogot szerezzen.

A nem olimpiai számok közül C-1 500 méteren egy újonc, a még ifjúsági korú Korisánszky Dávid képviseli a hazai színeket, párosban bátyja, Korisánszky Péter, valamint a kétszeres olimpiai bronzérmes Kozmann György térdel össze. Utóbbi versenyző majd két esztendős kihagyás után tért vissza, s szerzett magának helyet a vb-csapatban. “Közel egy hónapja edzünk együtt, és ez idő alatt technikailag jól összecsiszolódtunk, most már csak fejben kell a versenyre ráhangolódnunk. Szerintem a második helytől a kilencedikig bárhol végezhetünk, ez az ötszáz méter annyira rövid, hogy egyetlen hiba is megpecsételheti a sorsunkat. Igyekszünk tökéletes futamokat produkálni” – mondta Kozmann.

A női kenus mezőny egyelőre még nagyon ismeretlen terület mindenki számára, de nagy bravúr lenne, ha Takács Kincső egyesben, vagy Baravics Gyöngyvérrel párosban dobogóra tudna állni ezen a világbajnokságon.

A vb programja
Szerda:
Paraversenyek, előfutamok 15 óra
Ünnepélyes megnyitó (Dóm tér) 20:30 ó

Csütörtök:

500 m-es előfutamok (férfi C-2 és női K-4) 8:30 ó
1000 m-es előfutamok (férfi K-1, K-2, C-1, C-4 és női K-1, K-2) 9:05 ó
500 m-es középfutamok (férfi C-2 és női K-4) 14 ó
1000 m-es középfutamok (férfi K-1, K-2, C-1, C-4 és női K-1, K-2) 14:25 ó
Paraversenyek, döntők 16:30 ó

Péntek:

500 m-es előfutamok (férfi K-1, K-2, C-1 és női K-1, K-2, C-2) 8 ó
1000 m-es előfutamok (férfi C-2, K-4) 10:15 ó
500 m-es középfutamok (férfi K-1, K-2, C-1 és női K-1, K-2, C-2) 11:20 ó
1000 m-es középfutamok (férfi C-2, K-4) 12:55 ó
DÖNTŐK 16 ó (FÉRFI C-2 500 M, NŐI K-1 1000 M, FÉRFI K-1 1000 M, FÉRFI C-1 1000 M, NŐI K-4 500 M, NŐI K-2 1000 M, FÉRFI K-2 1000 M, FÉRFI C-4 1000 M)  

Szombat:

200 m-es előfutamok 8 ó
200 m-es középfutamok 10:30 ó
DÖNTŐK 14:25 ó (NŐI C-2 500 M, NŐI K-1 500 M, FÉRFI K-1 500 M, FÉRFI C-1 500 M, FÉRFI K-2 500 M, NŐI K-2 500 M, FÉRFI C-2 1000 M, FÉRFI K-4 1000 M)
Váltó előfutamok 16:40 ó  

Vasárnap:

5000 M-ES DÖNTŐK 10:05 ó
200 M-ES DÖNTŐK 12:45 ó
VÁLTÓ DÖNTŐK 14:30 ó
(TV: Magyar Televízió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik