Sport

Új találatjelző rendszer az öttusalövészetben

Az öttusázók előrefele menekülnek. A szeptemberi vb-n egy (tovább)módosított lőtéren zajlanak majd a kombinációs versenyek.

.

Öttusa. Angolul Modern Pentathlon. Hogy tényleg modern-e, azt mindenki döntse el maga, mindenesetre, hogy hű akar lenni angol nevéhez, az biztos. Az utóbbi két évben újabb és újabb szabály, illetve eszközmódosításokkal négytusává amortizált öttusa sport felkent szakemberei újfent a változtatás mellett döntöttek.

Legutóbb, a július végi, augusztus eleji angliai Európa-bajnokságon többször is akadt probléma az idén hirtelenjében bevezetett – figyelem, űrkorszak! – lézerpisztolyos rendszerrel. A versenyzők, edzők többször vélelmezték, hogy nem működik tökéletesen, s óvások is érkeztek a versenybírósághoz. A férfi versenyzők a döntőben, a lovaglás előtt demonstráltak is – elcsúsztatták a programot -, lépésükkel azt akarták elérni, hogy az illetékesek tegyenek meg mindent az esetleges hibák kiküszöbölésére, mert mint hangsúlyozták, az olimpia közeledtével olyan rendszernek kell felállnia, amelyikben mindenki százszázalékosan megbízik.

No, mindezek örömére az elöljárók múlt héten egy frankfurti tanácskozáson összegezték a hivatalosan idén bevezetett lézerpisztolyos lövészet és találatkijelző rendszer eddigi tapasztalatait, és megvizsgálták az újítás újításának lehetőségeit. Azon már szinte senki sem csodálkozik, hogy ismét a változtatás mellett döntöttek.

A váltás lényege az, hogy amíg az eddig használt német rendszer csak a piros lámpa felgyulladásával – minden versenyző és néző számára egyértelműen – jelezte a rontott lövéseket is, úgy az új cseh rendszer, a versenyzők mellé egyenként felállított monitor segítségével azt is megmutatja, pontosan hova ment a lövés, milyen volt a szórás.

“Az igen vagy nem tábla mellett most majd egy olyan precíziós eszközt használunk, amelyik pontosan kijelzi a lövéseket. Utólag mindent ellenőrizni lehet majd. Az eddigivel éppen az volt a baj, hogy nem volt lehetőség hiteles kontrollra” – mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Az új táblákat a riói katonai világjátékokon, valamint a moszkvai Kreml Kupán már alkalmazták, utóbbin a magyarok is szerezhettek tapasztalatokat. Marosi Ádám szerint, aki 4. helyen végzett a versenyen, így már tökéletes a rendszer, nem lehet vita a találatokat illetően.

A futással kombinált lézeres lövészet 34. perctől látható:

Más kérdés, hogy a versenyzőnkénti, lőállásonkénti monitor újabb beruházásra kényszeríti az amatör sportág alulfinanszírozott, bevételszegény szövetségeit. Ráadásul a hazai szövetség már fejlesztett és vett az eddig használatos táblákból negyven darabot, kérdés, mekkora beruházást igényel az új rendszer.

Egy biztos, ez az öttusa már régen nem az, ami volt a múlt század végén. Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusa Szövetség elnöke a tagállamok többségének véleményével homlokegyenest szembe menve addig-addig modernizálja a sportágat, amíg az saját szakemberei számára is követhetetlen lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik