Sport

Kolonics, a Sportlegenda

A 2008-ban elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György pályafutását bemutató tárlat nyílt hétfőn Szegeden, az EDF Galériában.

“A kiállítás célja, hogy méltó emléket állítson az elmúlt évtized egyik legjelentősebb magyar sportolójának, hiszen fontos, hogy példaképnek való, szerény és segítőkész alakja megmaradjon a köztudatban” -– mondta Angyal Zoltán egykori szövetségi kapitány, a tárlatot összeállító Kolonics György Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Budapest, Győr, Debrecen és Dunaújváros érdeklődő közönsége már láthatta a kiállítást, melyen bemutatják a kétszeres olimpiai, tizenötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnok sportoló nagyjából félezer érme közül a legfontosabbakat, okleveleit, állami kitüntetéseit.

Angyal Zoltán szerint azonban mégis Szeged és a 39. kajak-kenu világbajnokság a legméltóbb hely, illetve időszak arra, hogy Kolonics Györgynek emléket állítsanak.

A szeptember 15-ig megtekinthető kiállításon kéttucatnyi színes tabló, újságcikkek másolatai és egy harminc darabból álló fotósorozat idézi fel a sportoló pályafutását az 1982-es kezdetektől – amikor a Budapesti Spartacusban először térdelt kenuba -– egészen 2008-ig, amikor ötödik olimpiájára készült.

A serlegek, akkreditációs kártyák és más személyes tárgyak -– például egy 1990-es saját kézzel írt edzésnaplója – mellett az EDF Démász műemlék épületében kiállították Kolonics György két hajóját is, az egyikben 1996-ban, Atlantában Horváth Csabával nyert olimpiát 500-on, a másikban Sydney-ben egyesben győzött ugyanezen a távon.

Kolonics György olimpiai győzelme Sydney-ben:

Kozmann György világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus elmondta, a vándorkiállítás eddigi helyszíneinek mindegyikéhez valamilyen kellemes emlék fűzte Kolonics Györgyöt.

Szeged is ilyen, hiszen például a 2006-os világbajnokságon közösen szereztek aranyérmet 1000 méteren. Akkor a döntőt közvetítő sportriporter azt mondta, “Koló” szobrot érdemelne a Tisza-parti városban.

“Bár szobra még nincs Kolonics Györgynek Szegeden, ez a kiállítás többet elmesél róla, mint bármilyen emlékmű” – – fogalmazott Kozmann.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik