Sport

London 2012 – Megvan a magyar csapat szálláshelye

A főbejárattal szemben található sétány végén lesz a magyar csapat szálláshelye az olimpiai faluban, a 2012-es londoni játékok idején.

Hazánk delegációja egy 12 emeletes épületben lesz elszállásolva, mintegy 350 méterre az étteremtől, közvetlenül a poliklinika szomszédságban.

A magyar ötkarikás szervezet (MOB) honlapjának szombati beszámolója szerint a szálláshelyet a legelsők között sikerült lefoglalni. A végleges szoba- és ágyszámot a versenyzői csapat nagysága alapján határozzák majd meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előírásaival és a vonatkozó akkreditációs szabályaival összhangban.

Eldőlt az is, hogy előreláthatólag két nappal a játékok megnyitója előtt, 2012. július 25-én 14 órakor lesz a tradicionális zászlófelvonás és a magyar csapat köszöntése az olimpiai faluban.

Az e heti londoni csapatvezetői értekezleten – melyen a MOB-ot Molnár Zoltán főtitkár és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató képviselte – több fontos dátumot ismertettek a résztvevőkkel. Az akkreditációs határidő március 23., a nevezési határidő pedig július 9. Mindkét esetben a mulasztás a részvételi jog elvesztésével járhat.

A magyar csapat előzetes regisztrációjára nagy valószínűséggel április 16. és május 4. között az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezetének (EOC) budapesti konferenciája keretében kerül sor, a véglegesre pedig már az olimpiai faluban az előzetes bejelentkezés alapján július 11-én vagy 12-én.

A csapatvezetői értekezleten a szervezőbizottság (LOCOG) – az egyes területek illetékeseinek közreműködésével – 205 tagország képviselőit tájékoztatta az elvégzett munkáról és a tervekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik