Sport

Nagyon peches volt a magyar sportlövő

Fegyvere hibája miatt nem lett aranyérmes Nemes Adrienn a belgrádi sportlövő Európa-bajnokságon a junior lányok sportpisztoly számában.

A 30+30 lövéses alapversenyben Nemes a legjobb volt, s 574 körrel az első helyről kezdhette a 20 lövéses finálét. A döntőben a második ötös sorozat végéig minden rendben ment, nagy fölénnyel vezetett, ám a negyedik és az ötödik (9., 10.) lövés már nem sikerült, pisztolya nem töltötte be a golyót, így nem tudta elsütni.

A szabályok lehetőséget adtak neki, hogy újra lőjjön, ám a fegyver tovább rakoncátlankodott, s az első sikeres “pótlövés” után a másodiknál megint nem sült el, így azt 0 körrel írták be neki. Az óriási fölényből, ezzel komoly hátrány lett, Nemes ennek ellenére nem esett össze, a harmadik és negyedik ötös sorozattal visszatornázta magát a holtversenyes harmadik helyre. A szétlövésben aztán a bolgár Lidia Nencseva jobb volt nála, így a magyar negyedik lett.

Az Universiadén is induló Nemes fölényét jelzi, hogy végül 5,7 körrel maradt el a győztestől, azaz fegyvere – mellyel már korábban is akadtak problémák – biztos aranyéremtől fosztotta meg.

A nap egyetlen felnőtt számát, a férfi szabadpisztolyosok versenyét a szerb Andrija Zlatic nyerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik