Sport

Beszólt az 1500-on is bronzérmes Kis Gergő

Kis Gergő szombati országos csúcsát alaposan megjavítva 3. lett 1500 gyorson, a kínai Szun világcsúccsal yert, Kis pedig kifakadt a célbaérkezés után.

Érdekes dolgok történtek ezen a héten a sanghaji vizes vb úszóversenyei alatt. Klasszisaink mondtak csődöt, mások tartják magukat a világ előtt, és van, aki felülmúlja önmagát, viszont meg van sértődve.

Kis Gergő országos csúccsal, első magyarként 15 perc alá jutva lett döntős 1500 méteren, a fináléban pedig a rá jellemző masszív teljesítménnyel rukkolt ki.

Sőt, még annál is jobbal, bőven 14:50 perc alá szorította a saját és egyben az ország legjobb 1500-as idejét, 14:45.66 perccel lett harmadik a kanadai Cochren (14:44.46) és a 14:34.14-el  bődületes új világrekordot repesztő kínai Szun Jang mögött.

Kis Gergő a célbaérés utáni villáminterjúban meglehetősen csípősen fogalmazott, mondatainak alighanem folytatása lesz idehaza. Fájlalta, hogy a 800 gyorson elért 3. helyét nem értékelték kellően, illetve úgy látszott, lassan hegedő sebet ejtett rajta az, hogy nem indulhatott a vb-n 400 méteres vegyesúszásban, ahol Cseh László nem került döntőbe, Verrasztó Dávid pedig hatodik lett.

Kis egy korosztályos versenyéhez hasonlította a 400 vegyes Ryan Lochte vezette döntős mezőnyét, és bár a vegyessel kapcsolatos további gondolatait magában tartotta, de azért így is alaposan odamondogatott azoknak, akiket ez illet szerinte.

Kiss Gergő nyilatkozata:

“Az első mondatom üzenet, akiknek küldöm, tudják, mit jelent: aki másnak vermet ás, maga esik bele… A versenyről: nagyon jó úszás volt, ha a kanadai mellett mentem volna közvetlenül, az ezüst is megvan. De így is rendben a dolog, ha otthon azt mondják, vb-bronz lesz, rögtön belegyeztem volna és elkérem az érmet, ide se utazom. Különben sok mindenben kell még fejlődnöm, taktikában is, a fordulóim meg egyenesen katasztrofálisak.

Viszont a harmadik hely azért nagy szó, mert odahaza egyenesen meg voltunk alázva, félrelökve az edzőmmel együtt, ez a mostani újabb világbajnoki bronz figyelmeztetés is, hogy mi így is felkészültünk, s most két éremmel mehetek haza.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik