Sport

Powell, Kővágó és Pars is remekelt

Asafa Powell egy délután kétszer futott 10 mp-en belül aGyulai István Emlékversenyen, a diszkoszvető Kővágó Zoltán a világ idei legjobbjával nyert.

Asafa Powell 9.86 mp-cel nyerte a férfi 100 méteres síkfutást szombaton a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon – a jamaicai az első sprinter, aki Magyarországon 10 mp-en belül ért célba ezen a távon. A 30 ország közel 200 versenyzőjét felvonultató versenyen Kővágó Zoltán 69,50 méterrel, a világ idei legjobbjával diadalmaskodott diszkoszvetésben, Pars Krisztián pedig 79,37 méterrel győzött kalapácsvetésben.

Asafa Powell 9.74-gyel világcsúcstartó is volt, idén pedig 9.78-cal vezeti a világranglistát. Már az előfutamban 10 mp alá került, leiskolázva a mezőnyt, majd a döntőben megismételte ezt a teljesítményét, méterekkel győzött, s 9.86 mp-nél állt meg az időmérő a mintegy 4000 néző nagy örömére.

“Kicsit hideg volt, de megoldottam a feladatot” – nyilatkozott a finálé után Powell, aki ezzel 79. és 80. alkalommal teljesítette a klasszikus sprinttávot 10 mp-en belül, ez ilyen sokszor még senki másnak nem sikerült.

Asafa Powell és a 9.86 a Puskás Stadionban:

A 2004-ben olimpiai ezüstérmes diszkoszvető Kővágó az erős, kavargó szélben az ötödik sorozatban érte el legjobbját – mindössze két érvényes dobása volt a hatból.

“Ez az eredmény már régi önmagamat idézi. Sok problémám volt az idény elején, de ezek most már kezdenek kisimulni” – nyilatkozott Kővágó, aki a verseny előtti sajtótájékoztatón azt mondta, már a visszavonulásra is gondolt, s csak fogadásból folytatta pályafutását.

A második helyen a kétszeres olimpiai bajnok litván Virgilijus Alekna (66,02), a harmadikon a horvát színekben versenyző Varga Roland (65,95) végzett.

A kalapácsvetésben Pars Krisztián 75,34 méterrel kezdett, majd 79,04-gyel folytatta, aztán két rossz kísérlet után következett a 79,37 méteres dobás. Utolsóra – már győztesként – 78,81 méterig hajította a kalapácsot.

“A sérülésem után nehezen tudtam összeszedni magam, három hét kimaradt a felkészülésből, így a mostani nagyon jó eredmény. A világbajnokságig még van egy hónap, s akkor 81 fölé tudok kerülni. De igazából 82 métert szeretnénk dobni” – nyilatkozott Pars. Hozzátette: a vb-n 81 méter elég lehet az aranyhoz.

A magyar atléta fölényesen végzett az élen, a második német Markus Esser csak 76,85-ig jutott. A tavaly az Európa-bajnoki ezüstöt Pars előtt elnyerő olasz Nicola Vizzoni tőle is elmaradt több mint egy méterrel (75,61 m).

Női 200-on a háromszoros ötkarikás első, sprinterkirálynőnek is nevezett jamaicai Veronica Campbell-Brown győzött 22.26 mp-cel, idei legjobbjával, a 22.63-mal második, váltóban kétszeres olimpiai bajnok amerikai Sanya Rochard-Ross előtt.

Magyar dobogós helyezéseket hozott a férfi 800 és a 400 méter is. Előzőben Kazi Tamás harmadikként ért célba (1:478.47 p) a szudáni Ismail Ahmed Ismail (1:46.78) és a spanyol Luis Alberto Marco (1:47.42) mögött, míg 400-on az újdonsült junior Európa-bajnok Deák Nagy Marcellnél (46.47 mp) csak az Eb-aranyérmes belga Kevin Borlée bizonyult gyorsabbnak (45.91). A négyszeres paralimpiai bajnok dél-afrikai Oscar Pistorius csak nyolcadik lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik