Sport

Átigazolási őrület az NFL-ben – “85” lesz Moss utódja

Öt nappal az új kollektív szerződés aláírása után, az elmúlt évek legjelentősebb játékosmozgása zajlott le az NFL háza táján.

Kezdjük a két nagyágyúval, akik nemcsak a pályán, hanem azon kívül is felhívják magukra a figyelmet, sajnos nem mindig pozitív cselekedeteikkel. Chad Ochocinco, és Albert Haynesworth is Foxborough-ba költözik, ugyanis a balhés védekező falember, és a sportvilág talán leghíresebb 85-öse is a New England Patriots mezét húzza majd magára ősszel.

Haynesworth esetében nem túlzás kijelenteni, örült a Washington vezetése, hogy megszabadultak tőle, ráadásul kaptak is cserébe egy ötödik körös draft picket. Az egykori legdrágább játékos – 100 millió dolláros szerződést kötött vele a Redskins – nem hozta a tőle elvárt színvonalat, és a pályán is többször súlyosan bántalmazta az ellenfelet, csakúgy, mint azt az autóst, akivel szóváltásba keveredett Virginiában.

Ochocinco lehet Tom Brady kedvenc játszótársa, ugyanis a korábbi favorit, Randy Moss távoztával, Wes Welkeren kívül nem maradt igazi sztárelkapó a klubnál. A Patsnél az előző szezonban az újonc tight end, Aaron Hernandez viselte a 85-ös dresszt, de valószínűsíthető, hogy Moss korábbi 81-esét kapja majd meg, már csak azért is, mert Ochocinco ragaszkodik a „nevéhez” – Chad Johnsonról változtatta meg Chad Ochocinco-ra, ami spanyolul 85-öt jelent – és az első edzésen már ezzel a számmal próbálta elkapni Brady passzait.

“85”-nek az elkapások mellett, bolondozni is van ideje a pályán:

Az átigazolási hullám másik nagy nyertese a Philadelphia Eagles, ugyanis sikerült megszereznie a zöld-fehér alakulatnak a defensive end Jason Babint, a liga talán legkeresettebb cornerbackjét, Nnamdi Asomughát, és a szintén corner Dominique Rodgers-Cromartiet.

A 2010-es bajnok New Orleans Saints elengedte futóját, Reggie Busht, aki meg sem állt a Miami Dolphins-ig, a Minnesota Vikings elkapója, Sidney Rice pedig már a Seattle Seahawks kötelékébe tartozik.

A Seahawks Rice mellett Tarvaris Jacksont is megkaparintotta, így a Vikingek két játékost is adtak a nyugati partra. Ellenben, a lilák is húztak egy merészet, ha már Jackson távozott, szereztek egy másik irányítót, aki nem más, mint a Redskinsnél átlagon alul teljesítő Donovan McNabb. A Philly egykori 5-öse, az újonc Christian Ponder mentora lesz a liláknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik