Sport

Régi kedvenc és kanadai bekk Fehérváron

A kanadaiHarlan Pratt, illetve Sille Tamás leigazolásával tovább erősítette védelmét a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata.

A 186 cm magas, 88 kg súlyú Harlan Prattet 1997-ben választotta ki (draftolta) az NHL-es Pittsburgh Penguins, ezt követően 225 meccsen játszott az amerikai sztárklub tartalékjai között, ezeken a találkozókon összesen 44 pontot szerzett.

A 2003/04-es szezonban már megfordult Európában, akkor Finnországban, illetve Olaszországban játszott. Ezt követően visszatért a tengerentúlra, majd a 2006/07-es évadban ismét Európában  játszott, a német DEL-ben érdekelt Augsburger Panther csapatában. Három szezont húzott le a német első ligában, majd a 2009/10-es szezonban a szlovén Olimpija Ljubljana színeiben lépett jégre.

Első teljes osztrák (EBEL) szezonja során 39 meccsen játszott, egy gólt, illetve 18 asszisztot jegyzett. Az előző idényben a svéd másodosztályú Tingsryd csapatát erősítette.

Sille Tamás 2000 és 2006 között játszott már Székesfehérváron, ez idő alatt öt magyar bajnoki címet szerzett. Ezt követően a szlovákiai Skalicához igazolt, majd a HC Csíkszereda, illetve a Budapest Stars gárdájában szerepelt. 2003 óta erősíti a magyar válogatottat, játszott a svájci A-csoportos világbajnokságon is, ahol egy gólt lőtt. Harminckilenc divízió 1-es világbajnoki mérkőzésen képviselte a magyar színeket, három gólt és tizenegy pontot szerzett.

Sille játéklehetőséget kap a Sapa Fehérvár AV19 EBEL-, illetve farmcsapatában is, továbbá a klub edzőként is számít – a farmcsapat mellett – a tapasztalt hátvédre.

Mindkét játékos szerződése egy szezonra szól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik