Sport

Kapás élete legjobbjával masírozott a döntőbe

A pénteki selejtezőkön vízbe szálló hat magyar úszóból három folytathatja az esti elődöntőben, illetve a szombati döntőben a sanghaji vizes vb-n.

A matinés – budapesti órajárás szerint hajnali – próba legjobbja Takács Krisztián volt, aki 22.15 másodperccel az ötödik időt érte el 50 méter gyorson, s magabiztosan masírozott be az elődöntőbe. Nem került viszont a legjobb 16 közé a sprinttáv másik magyar indulója, Kozma Dominik (22.36), ő a 112 fő alkotta mamutmezőnyben összesítésben a 19. lett.

A 11. időeredménnyel ment tovább az esti elődöntőbe 100 méter  pillangón a vegyesúszás magyar klasszisa, Cseh László, a 200 méter sanghaji bronzérmese, aki “kirándulószámában” 52.40 másodperc alatt ért célba. Az országos rekordot 51.98-cal tartó Cseh a selejtező után így nyilatkozott: “Még bennem van a 200 vegyes ritmusa, ide gyorsabb úszás kell, én pedig lassú voltam. A döntőhöz szerintem 51 és fél másodperc kellene, vagyis új magyar csúcs…”

Verrasztó Evelyn visszalépett a 200 méter hát küzdelmeitől, startolt viszont 800 méter női gyorson az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csakúgy, mint a több évi visszavonultság után a versenyzést a hosszútávúszás mellett a normálmedencés műfajban is újrakezdő, korábbi sokszoros vb- és Eb-érmes Risztov Éva. A 800-on az országos csúcsot 8:28.06 perccel 2002 óta tartó Risztov 8:29.16 perc alatt teljesítette a távot, ezzel a 12. lett, Kapás ugyanakkor remek egyéni csúccsal (8:28.40 perc), hatodikként bekerült a szombat esti nyolcas döntőbe. A 18 éves magyar versenyző csaknem öt másodpercet javított eddigi legjobbján.

Kapás Boglárka így jutott be a döntőbe 800 gyorson:

Nem sikerült a továbbjutás Dara Eszternek 50 méter pillangón, ahol is a teljes sorrendben csak a 27. idő volt az övé (27.53 mp).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik