Sport

Gyurta bravúros hajrával világbajnok

Megvan az első magyar aranyérem a sanghaji vizes vb-n, Gyurta Dániel a 200 méteres mellúszás fináléjában végzett az első helyen.

Nagy várakozásokkal tekintettünk a kínai vizes világbajnokság pénteki úszóversenyei elé, hiszen a 200 méteres férfi mellúszás döntőjében jó esély volt a magyar éremszerzésre. Gyurta Dániel a második legjobb idővel került be a fináléba, így az 5-ös pályáról indulhatott.

A 22 éves magyar versenyző, a szám világbajnoki címvédője az első fordulónál a harmadik volt, de lehetett rá számítani, hogy szokásához híven a hajrában lesz igazán elemében.

A legnagyobb ellenfél a várakozásoknak megfelelően a négyszeres olimpiai bajnok (200-on kétszeres olimpiai aranyérmes) japán Kitadzsima Koszuke volt, ő vezetett az utolsó forduló után, de Gyurta tapadt rá, majd begyújtotta a rakétákat és folyamatosan csökkentette a különbséget.

A szám magyar Európa-bajnoka elképesztően jól bírta a hajrát, ennek köszönhetően a táv vége előtt nem sokkal átvette a vezetést, és bő két tizeddel japán riválisa előtt csapott a célba. A bronzérmet a német Christian vom Lehn szerezte meg. Gyurta győztes ideje 2:08.41 perc volt.

“Úgy jöttem ide, hogy megvédjem a címemet, s nagyon boldog vagyok, hogy ez sikerült – nyilatkozta Gyurta. – A győzelem szerintem fejben, mentálisan dőlt el életem eddigi tán legnehezebb versenyén. Az utolsó forduló után, 150-nél nehéz volt visszajönnöm, vagy én rontottam el, vagy Kitadzsima csinált kiváló fordulót, de visszajöttem, sikerült ritmust váltanom. A taktikám az volt, hogy végig vele menjek, aztán az utolsó 15-20 méteren próbáljam meg lehajrázni. Nem volt könnyű, a vártnál sokkal jobban bírta a négyszeres olimpiai bajnok, de én még nála is jobban…”

Így nyerte meg Gyurta Dani világbajnok 200 mellen

Ezzel három bronz után megvan a magyar küldöttség első világbajnoki aranyérme Sanghajban.

Eredmények – férfi 200 méter mellúszás, döntő
1. Gyurta Dániel 2:08.41 perc
2. Kitadzsima Koszuke (Japán) 2:08.63
3. Christian vom Lehn (Németország) 2:09.06
Széles Sándor, Gyurta edzőjének nyilatkozata:
“Rómában nem volt ott Kitadzsima, a négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok most itt volt, ezért még értékesebb a győzelem. Amúgy meg kérdem: ki verte meg a japánt világversenyen utoljára, ráadásul így? Nagyon nagy dolog Dani címvédése. Én egy picit erősnek éreztem a kezdést, de mennie kellett Kitadzsimával, miközben tény, hogy korábban ennyire gyorsan még egyszer sem kezdett Dani, s később is kontroll alatt tartotta a versenyt. Azt írtam fel neki a döntő előtt egy cetlire, nagyon jó formában vagy, egy óriási második 100 és egy több fokozatú fergeteges hajrá kell. Ez történt”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik