Sport

Egy év múlva lobban fel az olimpiai láng

Pontosan egy év, azaz 366 nap múlva rajtol a XXX. Nyári Olimpia. Jelenleg 46 magyar sportoló rendelkezik kvalifikációval.

Pontosan egy évvel a londoni olimpia rajtja előtt talán érdemes szávetést csinálni – hogyan áll a MOB a szervezést, illetve magyar csapat a kvalifikációkat, részvételi jogosultságot illetően.

A Borkai Zsolt által vezetett Magyar Olimpiai Bizottság már korábban kijelölte a magyar csapat szálláshelyét az olimpiai faluban, ahol várhatóan 150-160 magyar olimpikont helyeznek majd el.

A doppingellenes küzdelemben a Magyar Olimpiai Bizottság kiemelten kezeli a felvilágosító munkát, de a rendszeres és folyamatos ellenőrzésekkel is elősegíti a doppingmentes tiszta magyar sportot. Az olimpiára történő kiutazást megelőzően minden csapattagnak legalább 3 alkalommal át kell esni doppingvizsgálaton, úgy, hogy ebből az utolsó az elutazás előtt 48 órával történik majd. Amennyiben valaki mégis doppingvétséget követ az Olimpiai Játékokon úgy a MOB a Dopping Szabályzatának megfelelően a vétkest örökre kitiltja az olimpiai mozgalomból.

A mindennapok legfontosabb célja viszont nem lehet más, mint a londoni olimpiára történő felkészülés hatékony támogatása. A sportolók számára a Gerevich ösztöndíj biztosítja a zavartalan edzésmunkát, a szakmai munka többségét végző sportági szakszövetségek 2011. januárjától a feladatokhoz igazodóan folyamatosan kapják a MOB-on keresztül a részükre megítélt állami támogatásokat.

Az eredményesen elvégzett edzésmunka mellett ennek a támogatásnak köszönhetően jelenleg már 46 magyar sportoló rendelkezik kvalifikációval valamint a részvételi jogosultságot biztosító ”A” és ”B” szinttel. Legutóbb a sanghaji vizes-világbanokságon a férfi vízilabda válogatottunk kvalifikálta magát.

46 sportoló rendelkezik kvalifikációval, vagy ”A” és ”B” szinttel
Kvótát szereztek:
– Póta Georgina, Tóth Krisztina (asztaliteniszezők) 
– Kasza Róbert (öttusázó) 
– Sidi Péter, Csonka Zsófia és Bognár Richárd (sportlövők) 
– Férfi vízilabda válogatott (13 játékos)
“A” szintet teljesítő sportolók:
– Pars Krisztián, Kiss Dániel, Kővágó Zoltán (atléták)
– Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Gyurta Dániel, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka, Kis Gergő, Mutina Ágnes, Risztov Éva, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn (úszók)
“B” szintet teljesítő sportolók:
Deák Nagy Marcell, Farkas Györgyi, Kovács Tamás, Kürthy Lajos, Madarász Viktória, Márton Anita, Minczér Albert, Orbán Éva (atléták)
– Kozma Dominik, Povázsai Eszter, Sztankovics Anna, Takács Krisztián (úszók)

 

Létesítmény szempontból London 75%-os készenléti állapotban van. Néhány hete elkészült a médiaközpont egyik fő épülete, a nemzetközi közvetítő centrum, amely a kerékpáros csarnok (Velodrome), az Olimpiai Stadion, a kézilabda és a kosárlabda csarnok után az ötödik kész létesítmény a kelet-londoni Olimpiai Parkban. Ezen a helyszínen közel 20 ezer újságíró dolgozik majd a 2012. július 27-én kezdődő olimpián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik