Sport

Kósz, Kuna: „Viktor hozta a meccset!”

A két egykori kapus szerint Nagy Viktor hajrában bemutatott védése kellett a magyar vízilabda-válogatott keddi győzelméhez.

Nagy Viktor tudományos-fantasztikus filmbe illő védése 2 perc 21 másodperccel a Magyarország-Egyesült Államok férfi vízilabda vb-negyeddöntő befejezése előtt ámulatba ejtette az országot – és a nagy elődöket is.

A szituációról csak annyit, hogy 8-7 volt az állás ide, amikor Gór-Nagy Miklóst kiállították, s mivel ez volt a bekk harmadik súlyos hibája, ki is pontozódott. Terry Schröder, az amerikaiak edzője időt kért, majd elkezdődött a labdajáratás, melynek végén a jobbszélső keményen áttette a labdát a túlsó oldalra, ahonnan Azevedo a kaputól mintegy három méterre, kapásból, bődületes erővel rászúrta a jobb felső sarokra.

Ha gól, 8-8, nagy valószínűséggel hosszabbítás következik.Csakhogy Nagy Viktor jobb tenyere hirtelen a semmiből feltűnt a pipánál, és kipaskolta onnan a labdát! Az ellentámadást pedig Varga Dénes révén góllal fejezte be Magyarország, s 9-7-nél már megvolt a meccs.

A találkozó összefoglalója:

A védés leginkább Gordon Banksnak az 1970-es mexikói vb-n bemutatott parádéjához hasonlítható, amikor Pelé fejesét szedte ki a bal alsó sarokból – mindmáig azt tartják a legnagyobb védésnek, csakhogy egy másik sportágban, a futballban.

Gordon Banks bámulatos védése:

Nagy Viktor meseszerű produkciójáról két nagy elődöt, Kósz Zoltánt és Kuna Pétert, a nyolcvanas-kilencvenes évek két legjobb magyar vízilabda-kapusát kérdeztük

Kósz az 1988-as szöuli, az 1996-os atlantai és a 2000-es sydneyi olimpián védte a válogatott kapuját, utóbbin aranyéremhez segítve a csapatot, míg Kuna 1988-ban, 1992-ben és 1996-ban volt olimpikon.

„Megérzés lehetett Viktor részéről, mással nem tudom magyarázni, hogy a fizika törvényszerűségeire rácáfolva odaért a bal sarokból a jobb kapufa mellé. Együtt haladt a labdával, sőt, a labdánál gyorsabban, ami persze képtelenség, de neki mégis sikerült”, fogalmazott Kósz, aki Kunával együtt a KóPé Úszó és Vízilabda Egyesület egyik edzője, a leányfalusi strandon.

Az olimpiai bajnok szerint nagy a harmadik negyedtől kezdve talált magára.

„Amit a meccs második felében, de főleg az utolsó negyedben nyújtott, az emberfeletti volt. Az említett ominózus védésével ő hozta a meccset, a legjobb négy közé, s ezzel együtt az olimpiára jutást. Mondjuk a csapatvédekezés is rettenetesen feljavult a hajrára, rengeteg amerikai lövés elakadt a blokkban”, hangsúlyozta a kapuslegenda.

Kósz figyelemre méltónak találta, hogy érzelmek kevéssé tükröződtek a magyar arcokon, még akkor sem esett kétségbe a társulat, amikor az olimpiai ezüstérmes 5-2-re elhúzott.

„Abszurdnak tűnhet, amit mondok, de végig mi irányítottuk a meccset. Még akkor is, amikor jelentős hátrányban voltunk. Az volt az érzésem, a fiúk tudták, itt és most csakis mi nyerhetünk. Persze sokakat meglephet, hogy a Varga fivérek arcán semmiféle érzelem nem volt felfedezhető, még a parádés góljaik után sem, de azt csak őók maguk tudjűák, hogy mi játszódott le a fejükben”, állítja Kósz.

Persze az is lehet, hogy mindez csak belemagyarázás, ezt Kósz is készséggel elismeri.

„Nyilván most az olvasó idézi Faragó tamás legendássá nemesült mondását, miszerint csata után okos a katona. Az viszont szerintem egyértelmű, hogy nagy Viktor ezen a világbajnokságon, sőt, talán ezen a mérkőzésen érett világklasszissá. Egyértelműen ő a válogatott első számú kapusa, és el is tudja viselni ezt a terhet.”

Kósz nem tart a szerbia elleni, csütörtöki elődöntőtől.

„Miért tartanék? Megvan az olimpiai repülőjegy, mindez egy csomó költségtől is megkíméli a szövetséget, nem kell Kanadába utazni jövőre a selejtezőre, ami azért nem olcsó mulatság. A szerbeket Szingapúrban megvertük a vb előtt, féljenek ők! Persze az is igaz, hogy a szerb külön állatfaj, nagyon tud küzdeni. Nagy meccs lesz, alig várom már!”

Kuna Péter ősrégi szentenciával kezdte értékelését.

„Amikor a kapus jól véd, akkor tud győzni a csapat. Ne kerteljünk, Nagy Viktornak 2 perc 21 másodperccel a vége előtt bemutatott védésével nyertük meg a meccset. Megjegyzem, nem sokkal korábban volt még egy elementáris hárítása, amikor az alsó sarokból piszkálta ki a labdát, ráadásul a blokk mögül, ahová nem szoktak odaérni a kapusok.”

Kuna szerint Nagy hatalmas védése után lélekben feladták az amerikaiak.

„Látszott rajtuk, hogy már hit nélkül lőtték el a labdákat, Viktor megtörte őket. Pedig két negyeden keresztül nem remekelt, ám a legjobbkor összeszedte magát. Ő is, meg a csapat is.”

Kunának megvan a véleménye az amerikai vízilabdáról.

„Fantasztikusan úsznak, bivalyerősek, van egy 208 centis kapusuk, elhúznak 5-2-re – elvileg nem lehetne legyőzni őket. Csakhogy a kapusuk beszed egy-két potyagólt – hozzáteszem, ha én 208 centis lettem volna, nekem gólt sem tudtak volna lőni… -, elbizonytalanodtak, és kikaptak. Ezért nem nyernek soha, semmit…”, mondta ki az ítéletet az egykori remek kapus.

Kuna úgy véli, ez a győzelem, s az a tény, hogy bebiztosítottuk az olimpiára kijutást, doppingolhatja a csapatot.

„Ha világbajnokok akarunk lenni, akkor meg kell vernünk a szerbeket, márpedig világbajnokok akarunk lenni. Jó, hogy meccsről meccsre javulunk, sőt, még meccs közben is képesek vagyunk javulni. A második félidő nagyon tetszett, megrázta magát a csapat, és ezt bármikor meg tudja tenni. Remélem, csütörtökön is!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik