Sport

Kiss Pál Tamás a Nürburgringen bizonyítana

A Forma-1 betétfutamaként működő GP3-as sorozatban a magyar pilóta helyrehozná a Silverstone-ban ejtett hibáit.

A Tech 1 Racing magyar versenyzője már a helyszínen várja a holnapi szabadedzéseket. A Nürburgring a világ egyik legismertebb versenypályája. Az eredeti pálya a középkori vár, Nürburg körül fut. A pálya három részből áll: egyik a Nordschleife, a régi legendás ring, a másik a Südschleife, ami ma romokban hever, a harmadik a jelenlegi pálya.

A pálya építése 1925-ben kezdődött, 1927 tavaszára a teljes hossza 28,8 kilométer volt. Mindig panasz volt a ring biztonságosságára, a Nordschleifén történt Niki Lauda ismert balesete is 1976-ban, ezután az eredeti nyomvonalon már nem rendeztek versenyt. Átépítették egy részét, amelyből 1984-re elkészült a mostani Formula-1-es pálya.

2002-ben még átépítették a célegyenes utáni szakaszt, és meghosszabbították a pályát. Az ring 2006 óta évente felváltva szerepel a Hockenheimringgel a F1-es versenynaptárban. A világ egyik legnehezebb és legmegterhelőbb pályáján számos autógyártó teszteli új típusait.

A magyar versenyző számára teljesen új pályáról van szó, még sosem járt itt. Mérnökeivel már teljesítette az immár szokásos pályabejárási feladatot, valamint egy, az átlagosnál hosszabb és részletesebb megbeszélés következett, hogy az elmúlt, meglehetősen nehéz versenyhétvége adatait kielemezhessék.

„Körbesétáltunk a pályán, ami közel sem olyan, mint a TV-bõl gondolná az ember. A dőlések, az emelkedõk és a lejtők sokkal hang súlyosabbak élőben, fontos lesz a jó ritmus. Furcsa az idő, reggel esett, majd fölszáradt, valószínűleg a hétvégén is ilyen idõre számíthatunk” – nyilatkozta Kiss Pál Tamás.

A futamokat az Eurosport közvetíti majd a hétvégén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik