Sport

Francia szakaszgyőzelem a Touron, Andy Schleck az élen

Pierre Rolland nyerte meg a kerékpáros francia körverseny 19. szakaszát, ezzel a legjobb fiatalnak járó fehér trikó is az övé lett.

Rövid, ám kegyetlen etap várt a versenyzőkre pénteken, a mezőnynek a Modane Valfrejus és Alpe d’Huez közti 110 kilométert kellett teljesítenie. A táv nagy része Alberto Contador esetleges szakaszgyőzelméről szólt, azonban az utolsó pár kilométeren ketten is meg tudták előzni.

Pierre Rolland haladt át végül elsőként a célvonalon (az első francia szakaszgyőzelmet aratva idén a Touron), Samuel Sanchez lett a második 14 másodperccel lemaradva, míg Contador a harmadik helyen 23-at kapott. Rolland csapattársa, Thomas Voeckler közel három és fél perccel később ért be, így Andy Schleck veszi át tőle a sárga trikót, azaz az összetett első helyet.

A második helyen Franck Schleck áll 53 másodperces, a harmadikon Cadel Evans 57 másodperces hátránnyal. Szombaton 42 és fél kilométeres egyéni időfutam vár a versenyzőkre.

Eredmény – 19. szakasz, Modane-Alpe d,Huez, 109 km, hegyi befutó
1. Pierre Rolland (francia, Europcar) 3:13:25 ó
2. Samuel Sanchez (spanyol, Euskaltel) 14 mp hátrány
3. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 23 mp h.
…5. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing) 57 mp h.
…9. Andy Schleck (luxemburgi, Leopard-trek) azonos idővel
…20. Thomas Voeckler (francia, Europcar) 3:22 p h.

Az összetettben:
1. A. Schleck 82:48:43 ó
2. Fra:nk Schleck (luxemburgi, Leopard-Trek) 53 mp hátrány
3. Evans 57 mp h.
4. Voeckler 2:10 p h.

Érdekesség, hogy a végén a drukkerek a szokásokhoz hűen ellepték a pálya szélét, azonban egyikük úgy kihúzta a gyufát Contadornál, hogy a spanyol odaütött neki. Az ibériai csak a hatodik az összetettben, majdnem négy perc a hátránya a luxemburgi mögött, így kijelenthetjük, hogy az ő győzelmi esélyei elszálltak.

A jelenet 0:35-től:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik