Sport

Voeckler hibázott, fogyóban az előnye

A norvég Boasson Hagen nyerte a Tour de France 17. szakaszát. Az összetettben vezető Voeckler a lejtmenetben rontott, de még őrzi a sárga trikót.

A mai 179 kilométeres szakaszon sorrendben két harmadik, egy második, egy első és újra egy második kategóriás emelkedő várt a francia kerékpáros körverseny mezőnyére, de nem hegyi befutóval. Korán kialakult egy szökés, amelynek tagja volt Edvald Boasson Hagen is.

A norvég a legjobbkor, az utolsó emelkedőn lépett el a többiektől, a lejtmenetben pedig már nem is tudták őt befogni. Boasson Hagen második szakaszgyőzelmét aratta az idei Touron, ez a norvégok idei negyedik sikere.

Az összetettben élen állók között is zajlottak az események, Contador újra támadott, majd a lejtmenetben is bátran száguldott a cél felé. Samuel Sanchezzel együtt sikerült is pár másodperces előnyt kialakítania riválisaival szemben, de Evans és a Schleck testvérek is felzárkóztak a végére, így azonos idővel értek célba.

A sárga trikós Voeckler a lejtmenetben kétszer is kisodródott a szűk útról, így végül 27 másodperccel csökkent az előnye. Csütörtökön kőkemény etap vár a kerekesekre, három kiemelt emelkedővel, hegyi befutóval, így aki összetettben győzni akar, semmiképpen sem hibázhat.

Eredmények – Tour de France 17. szakasz (Gap-Pinerolo, 179 km)
1. Edvald Boasson Hagen (norvég, Sky Procycling) 4:18:00 óra
2. Bauke Mollema (holland, Rabobank) 40 másodperc hátrány
3. Sandy Casar (francia, FDJ) 50 mp h.
Az összetettben:
1. Thomas Voeckler (francia, Europcar) 73:23:49 óra
2. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing) 1:18 perc hátrány
3. Fra:nk Schleck (luxemburgi, Leopard-Trek) 1:22 p h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik