Sport

Jao Ming megerősítette, végleg abbahagyja

Szerdán hivatalosan is bejelentette visszavonulását Jao Ming, az NBA-ben szereplő Houston Rockets játékosa.

A 228 centis kínai kosaras, aki hosszú ideje sérülésekkel bajlódik, sanghaji sajtótájékoztatóján könnyeivel küszködve beszélt a visszavonulásról.

“Az elmúlt hat hónap kínkeserves várakozással telt, állandóan a jövőmön rágódtam” – mondta a 30 éves kosaras, majd folytatta: “Mostanra meghoztam végleges döntésemet, befejezem a kosárlabdát, és visszavonulok.”

Kína legnépszerűbb sportolója az elmúlt időszakban szinte folyamatos lábsérülésekkel küszködött. Tavaly ősszel ugyan sikerült rövid időre visszatérnie, ám novemberben, mindössze öt meccs után ismét súlyos bokasérülést szenvedett, s azóta óta nem is lépett pályára.

Ming visszavonulását az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) honlapja közel két hete biztos tényként közölte, azonban a center csak most tette hivatalossá a bejelentést. Jao Ming 2002-ben szerződött a Rocketsbe, a legutóbbi hat szezonban viszont 250 meccset kellett kihagynia különböző egészségügyi problémák miatt.

Jao Ming 9 év alatt számos szép pillanttal örvendeztette meg az NBA kedvelőit:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik