Sport

A lányok kikaptak az Egyesült Államoktól

A magyar női vízilabda-válogatott a kezdeti remek játék után elfáradt, és a vb-címvédő amerikaiak ellen nagyarányú vereséget szenvedett a sanghaji vb-n.

A magyar női vízilabda-válogatott második mérkőzése sokkal nagyobb falat volt, mint a Kazahsztán elleni 21-6-os végeredménnyel záruló. A világbajnoki címvédő, olimpiai második Egyesült Államok volt az ellenfél. Meglehetősen rosszul indult a meccs, mert már a 10. másodpercben gólt kaptunk. Craig ismételt három perc múlva, 2-0-ra elhúzott az USA.

Nem ijedtünk meg azonban a hátránytól, előbb Szűcs egyenlített, majd fantasztikus gólpasszt adott Keszthelyinek (2-2), miközben Kasó kapus és a védekezés is feljavult. Wenger használt ki egy emberelőnyt, de a magyar csapatnak megvolt az esélye az egyenlítésre. Ez végül nem jött össze a fiatal, bátor magyar csapatnak, amely egygólos hátránnyal várhatta a második negyedet (2-3).

Keszthelyi Rita ötméteresből egyenlített, ez már a negyed harmadik percben történt, miután remek védekezéssel több amerikai támadást is megakasztott Merész András csapata. Dries 4-3-ra alakította az állsát, de jött Szűcs, és nyolc méterről kegyetlenül bevágta a lasztit (4-4). Sajnos a negyed vége rosszul sikerült, három gólt is beragasztott az amerikai együttes. Dries, Mathewson és a klasszis Villa volt eredményes.

Utóbbi kezdte a gólgyártást a harmadik negyedben, így már négy gól volt a különbség. Szűcs faragott a hátrányból, aztán jött Wenger, majd emberelőnyben (a harmadik fór volt) Tóth Ildikó talált be (6-9). A védekezés nem kifejezetten volt ekkor a csapatok erőssége – már-már végeredményszerű állást olvashattunk az eredményjelzőn.

Wenger és Steffens (6-11) következett, majd Keszthelyi svédcsavara, igaz, utóbbi nem eredményezett gólt, de látványnak nem volt utolsó. Bujka Barbara emberelőnyből szépített, de a negyed vége előtt 12-7-re alakult az állás, mert büntetőből Mathewson talált be.

Az utolsó negyed a rémálommal volt egyenlő: nem hogy nem tudtunk közelebb kapaszkodni az amikhoz, tovább nőtt és nőtt a különbség. A vége kilencgólos vereség lett. Ez azt jelenti, hogy a hollandok ellen bravúrgyőzelemre lesz szükség ahhoz, hogy a következő szakaszban ne a bombaerős ausztrálokkal kerüljünk össze.

Eredmény – vízilabda-vb, nők, 2. csoportkör
Magyarország – Egyesült Államok 7-16 (2-3, 2-4, 3-5, 0-4)
Az A-csoport másik mérkőzésén:
Hollandia-Kazahsztán 13-3 (4-1, 3-1, 3-0, 3-1)
Az állás: 1. Hollandia 3 pont (20-10), 2. Egyesült Államok 3 (23-14), 3. Magyarország 2, 4. Kazahsztán 0
További eredmények:
B csoport:
Kanada-Üzbegisztán 22-6 (6-2, 6-1, 7-1, 3-2)
Ausztrália – Új-Zéland 12-4 (3-0, 2-0, 4-2, 3-2)
C csoport:
Oroszország-Spanyolország 18-8 (4-1, 4-3, 6-3, 4-1)
Görögország-Brazília 11-8 (3-2, 2-3, 3-1, 3-2)
D csoport:
Olaszország – Dél-afrikai Köztársaság 18-2 (4-2, 5-0, 5-0, 4-0)
Kína-Kuba 19-6 (6-2, 4-0, 5-2, 4-2)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik