Sport

Remek sikerrel indított a férfi vízilabda-válogatott

Montenegró egygólos legyőzésével kezdte meg szereplését csoportjában Kemény Dénes csapata a sanghaji vb-n.

Az utóbbi évek legnagyobb sikereit tekintve a 2008-as olimpiai bajnok a 2008-as Európa-bajnokkal csapott össze a vb férfi pólótornájának hétfői nyitónapján.

A tavaly Világliga-második, Európa-bajnoki 5. helyezett montenegróiak támadásával és emberelőnyös góljával indult a találkozó, aztán percekig hatástalan akciók zajlottak a medencében, míg nem az első negyed ötödik percében Varga Dániel egyenlített (1-1). Kevéssel később fordított Kemény Dénes alakulata: Hosnyánszky Norbert elemi erejű lökete talált utat a rivális hálójába, de negyedik fórjukból egyenlítettek, majd a vezetést is visszavették a montenegróiak (2-3).

Sőt a második játékrész is az ő találatukkal rajtolt (2-4). Mielőtt azonban komolyabb lett volna a baj, a 2009-ben vb-5., 2010-ben Eb-4. magyar csapat egyik háromszoros olimpiai bajnoka, Biros Péter megúszás végén szépített, Varga Dénes jobb felső sarokban landoló bombájával lett 4-4, Steinmetz Ádám pedig centerből húzta a kapuba a labdát a magyar „trilógia” lezárásaként. Egy perccel a nagyszünet előtt azonban egalizált a szívósan küzdő ellenfél (5-5).

A harmadik negyed első kiemelendő momentuma volt Biros magabiztosan végrehajtott büntetője, amelyet Hárai Balázs harcolt ki centerben, a rivális fórból meglehetősen gyorsan válaszolt (6-6). A kölcsönösen kemény védekezés eredményeképpen hosszabb pauza következett a góltermelésben, a jeget a montenegrói együttes törte meg hetedik, utána pedig nyolcadik emberelőnyét is értékesítve (6-8). Az ötödik magyar fór is hasonló végkifejletet hozott: a harmadszor eredményes Biros zúzta be középről a labdát, csakhogy a hat  az öt elleni játék a riválisnak is ment (7-9).

A befejező nyolc percben létszámfölényes helyzetben Madaras Norbert bal keze villant (8-9), majd egy begyakorolt figura végén Gór-Nagy Miklós volt jókor jó helyen, a három a magyar igazság jegyében pedig Biros révén megint visszakerült a vezetés (10-9). Mi több: a szintén háromszoros olimpiai aranyérmes Kiss Gergely kapufás bombájával – két perccel a vége előtt – először lépett el két találattal a Kemény-csapat (11-9). A szívós „feketehegyiek” még szépítettek, sőt fórból egyenlíthettek is volna akár, ez azonban már nem jött össze nekik, hatalmas csatában 11-10-re nyert a magyar válogatott a csoportnyitón.

Fantasztikus sikerrel rajtolt tehát a magyar válogatott csoportbeli legnehezebb ellenfele ellen.

“Úgy gondolom, furcsa stílusban bíráskodtak a játékvezetők” – nyilatkozta Kemény Dénes szövetségi kapitány a sanghaji vb sajtóközpontjának. “Nem játszottunk úgy, ahogy tudunk, a negyedik negyedben viszont szerencsére jól pólóztunk, de javulnunk kell.””

Varga Dániel, az első magyar gólt jegyző pekingi olimpiai bajnok: “Elégedett vagyok a teljesítményemmel. Azzal is, hogy három pontot szereztünk a legnevesebb csapatok egyikével szemben. A cél, hogy megnyerjük a világbajnokságot.””

Eredmény, A-csoport, 1. forduló:
Magyarország-Montenegró 11-10 (2-3, 3-2, 2-4, 4-1)
a magyar góldobók: Biros 4, Varga Dániel, Hosnyánszky, Varga Dénes, Steinmetz, Madaras, Gór-Nagy, Kiss G. 1-1
A csoport másik mérkőzésén:

Spanyolország-Kazahsztán 18-5 (3-1, 4-0, 5-2, 6-2)

B-csoport:
Ausztrália-Románia 9-8 (1-2, 1-2, 3-3, 4-1)

C-csoport:
Horvátország-Brazília 14-5 (5-0, 3-1, 4-3, 2-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik