Sport

A világbajnok szakaszgyőzelme

A Tour de France 13. szakaszán sikeres szökés után a világbajnok norvég Thor Hushovd győzött, az összetettbeli állás nem változott.

A francia kerékpáros körverseny csütörtöki, első nehéz hegyi szakasza után a Pireneusokban, de nem túl nehéz emelkedőkkel tarkított 13. etapot a szökevények uralták.

A mezőnynek energiája és kedve sem volt az elől tekerőket üldözni, mindenki a szombati, pireneusi királyetapra tartogatta az erejét.

Így a népes szökevénybolyból került ki a győztes. A francia Jérémy Roy hiába próbálta meg szólóban, egyedül nem tudta a végéig élen tartani magát. Másfél kilométerrel a cél előtt az őt üldöző francia-norvég duóból az aktuális mezőnyverseny-világbajnok, a norvég Thor Hushovd sebességet váltott, és a két franciát faképnél hagyva mosolygósan-fejcsóválva ünnepelve gurult át elsőként a célon.

Roy-t végülhonfitrása, Moncoutie is megelőzte. Az éllovasok és a majdnem 8 perc hátránnyal érkező főmezőny között még számos szökevény ért be, a szintén a legnagyobb csoportban lévő Voeckler még mindig őrzi a sárga trikót.

Ami azonban szombaton alighanem lekerül róla, következik a Pireneusok legnehezebb szakasza, benne hat ronda emelkedővel, a végén kiemelt hegyi befutóval a 1780 méteres Plateau de Beille-n.

Tour de France, 13. szakasz (Pau-Lourdes, 156 km)

Végeredmény:

1. Thor Hushovd (norvég, Garmin) 3:47:36 óra
2. David Moncoutie (francia, Cofidis) 10 másodperc hátrány
3. Jérémy Roy (francia, FDJ) 26 másodperc hátrány

Összetettben:

1. Thomas Voeckler (francia, Europcar) 55:49:57 óra
2. Frank Schleck (luxemburgi, Leopard) 1:49 perc hátrány
3. Cadel Evans (ausztrál, BMC) 2:06 perc hátrány
4. Andy Schleck (luxemburgi, Leopard) 2:17 perc hátrány
5. Ivan Basso (olasz, Liquigas) 3:16 perc hátrány
6. Damiano Cunego (olasz, lampre) 3:22 perc hátrány
7. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 4 perc hátrány

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik