Sport

Vívó-Eb: ötödik a kardozó Benkó Réka

Legjobb magyarként a negyeddöntőig jutott, s végül az ötödik helyen zárt Benkó Réka a női kardozók egyéni versenyében a sheffieldi vívó-Európa-bajnokságon.

A csütörtöki küzdelemben Benkó – a viadal honlapja szerint – magabiztos teljesítménnyel, hat győzelemmel jutott túl a csoportkörön, majd a hiányos 64-es táblán nem lépett pástra, a kieséses szakaszt a 32 között kezdte meg. Ott egy lengyel vívót győzött le, aztán a negyeddöntőbe jutásért egy britet, végül a nyolc között kikapott az egyéniben 2009-ben Európa-bajnok, csapatban olimpiai, világbajnoki, illetve Eb-aranyérmes ukrán Olga Harlantól.

A három további magyar induló egyformán három győzelmet aratott és három vereséget szenvedett a csoportasszók során, így mindannyiuknak volt ellenfele már a 64-es táblán is. Várhelyi Anna és Márton Anna egymással vívott, előbbi lépett tovább, de a következő körben már ő is kikapott, Garam Nóra pedig Mártonhoz hasonlóan rögtön az első főtáblás mérkőzésén vereséget szenvedett. Várhelyi 29., Garam 38., Márton 39. lett. A mezőnyt 55 kardozó alkotta.

Csütörtökön, az Eb első napján még a férfi tőrözők egyéni küzdelmeit bonyolítják le.

Eredmények – női kard

A 64 között:

Ajda Alaszgarova (azeri)-Garam Nóra 15-11
Várhelyi Anna-Márton Anna 15-8

A 32 között:

Benkó Réka-Bogna Jozwiak (lengyel) 15-11
Julija Gavrilova (orosz)-Várhelyi 15-7

A 16 között:

Benkó-Chrystall Nicoll (brit) 15-4

A negyeddöntőben:

Galina Pundik (ukrán)-Vasziliki Vujjuka (görög) 15-14
Aleksandra Socha (lengyel)-Gioia Marzocca (olasz) 15-14
Olga Harlan (ukrán)-Benkó 15-6
Gavrilova-Léonore Perrus (francia) 15-13

Az elődöntőben:

Socha-Pundik 15-11
Harlan-Gavrilova 15-8

A döntőben:

Harlan-Socha 15-10

A végeredmény: 1. Olga Harlan, 2. Aleksandra Socha, 3. Galina Pundik és Julija Gavrilova, 5. Benkó Réka, …29. Várhelyi Anna, … 38. Garam Nóra, 39. Márton Anna

Ajánlott videó

Olvasói sztorik