Sport

Még egy világbajnok jön a Gyulai Emlékversenyre

Az amerikai Walter Davis, a hármasugrás világbajnoka is versenyez majd a Puskás Ferenc Stadionban július 30-án sorra kerülő Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.

A 2005-ben Helsinkiben, 2006-ban fedett pályán, Moszkvában, 2007-ben pedig Oszakában vb-aranyat nyert atlétának méltó ellenfelei lesznek három kubai, a 2009-ben vb-bronzérmes Alexis Capello, a háromszor vb-ezüstöt nyert Yoandri Betanzos, valamint a pekingi olimpián negyedik, vb-n ezüstöt és bronzot is nyert David Girat személyében.

A hármasugrás mezőnyében a Világ Atlétikai Döntőn harmadik grenadai Randy Lewis, az Európa-bajnoki nyolcadik olasz Fabrizio Schembri, a szlovák bajnok Jaroslav Dobrovodsky és természetesen a magyar bajnok Kiss Botond Dániel versenyez még Walter Davis mellett.

“Fontos célkitűzésünk, hogy társadalmi, családbarát eseményt kínáljunk a közönségnek, és népszerűsítsük a sport, illetve a sportos életmód fontosságát” – mondta Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke. “Ennek érdekében rendezzük meg a Városok Váltóját, és ezért is biztosítunk minden kíváncsi, vállalkozó kedvű nézőnek lehetőséget arra, hogy szabályos verseny körülmények között kipróbálhassa tudását a TE mennyit tudsz 100-on? programban, és ezért várjuk a gyermekeket is mindenféle meglepetéssel.”

A szervezők 14 órától várják a Puskás Ferenc Stadionba a nézőket, a “TE mennyit tudsz 100-on” elnevezésű program fél 3-kor kezdődik. Erre bármely néző külön nevezési díj nélkül jelentkezhet, és hivatalos versenykörülmények között kipróbálhatja, hogy mennyi idő alatt tudja teljesíteni a klasszikus sprint versenyszámot. Ehhez nem kell mást tenni, mint 14:30-kor megjelenni a déli maratoni kapunál lévő jelentkezési helyen. A legjobb eredményt elérők részére a fő programban még egy döntőt is rendeznek az esemény szervezői.

A Gyulai István Memorial legnagyobb sztárjai a sprinter jamaicai Asafa Powell és a sprintkirálynő Veronica Campbell-Brown, a kétszer a világ legjobb atlétájának megválasztott Sanya Richards-Ross, három gátfutó világbajnoknő, a diszkoszvető legenda Virgilijus Alekna és a paralimpikon Oscar Pistorius lesznek.

A hivatalos honlapon (www.gyulaimemorial.hu) megtekinthető az esemény részletes programja és az időrend.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik