Sport

Ismét Kolonics Györgyre emlékeznek Csepelen

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2011. 07. 14. 07:14

Három éve, hogy elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György, a hazai és a nemzetközi kenusport kiemelkedő alakja.

A szomorú évforduló alkalmából – csakúgy, mint tavaly és tavalyelőtt – fáklyás emlékevezést tartanak Csepelen.

Kolonics György 36 éves korában, 2008. július 15-én, edzés közben hunyt el. A későbbi hivatalos jelentés szerint halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség, következményes heveny balszívfél-elégtelenség miatt állt be.

A kiváló sportoló éppen a pekingi olimpiára készült, az lett volna pályafutása ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon 15-ször, az Eb-ken pedig 3-szor állhatott fel a dobogó felső fokára.

A Merkapt SE és a Kolonics György Alapítvány pénteken 17 órától fáklyás evezéssel emlékezik a nagyszerű sportemberre. Klubja, a Csepel vízitelepén a versenyeiről elhangzott rádióközvetítéseket és a vele készült interjúkat hallgathatják meg az érdeklődők, majd 19 órától vízre szállnak a résztvevők és a hajójukra szerelt fáklyákkal lapátolnak “Kolóra” emlékezve.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ebben a percben fordultunk rá az őszre

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.