Sport

Kezdődik a felkészülés a férfi kosár-Eb-pótselejtezőre

Megkezdődött az összetartás Bükön az augusztusi Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő férfi kosárlabda-válogatott számára.

Mészáros Lajos szakmai igazgató Hendlein Roland visszalépése miatt némi csalódottsággal, de a csapatszellemet illetően bizakodóan nyilatkozott Bükön:

“Délben találkoztunk a fiúkkal, megvolt az első értekezlet, jelenleg az állapotfelmérés zajlik az elmúlt két hétre a kerettagoknak kiosztott program alapján, ötkor pedig jön az első edzés. Roli kiválása furcsa körülmények között történt, és mint mondtam, a kosárlabda gondolkodó, futó- és ugrójáték, amelyek közül különösen az első a fontos… A kereten azonban már nem változtatunk, azon a poszton várhatóan nem lesznek problémáink. A hangulat a játékosok között nagyszerű, összetartó és elszánt ez az évek alatt kiépített társaság.”

Mészáros Lajos ugyanakkor felhívta a figyelmet a helyes önértékelésre is, hangsúlyozva, hogy a portugálok és a finnek is ugyanolyan esélyekkel vágnak neki a pótselejtezőnek.

“A nemzetközi mezőny egy teljesen más kávéház, de a válogatott alkalmas arra, hogy kijusson a litvániai Eb-re. Ezt azonban nem szabad evidenciának venni, nem akarjuk, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból.”

Az összetartáson ott van Obadiah Nelson Trotter, a bajnok Szolnoki Olaj játékosa is, aki júniusban letette az állampolgári esküt, így pályára léphet a válogatottban.

Az augusztus 9-én kezdődő pótselejtező-sorozatban Finnország és Portugália legjobbjaival kell megküzdenie a nemzeti együttesnek, és az első két hely valamelyikén kell végeznie ahhoz, hogy szerepelhessen a kontinenstornán.

A hónap végéig Bükön edzőtáborozó csapat július közepén Szombathelyen és Körmenden Iránnal, majd a hónap végén ugyanazokon a helyszíneken Szlovákiával vív felkészülési mérkőzéseket, július 27-én pedig Ausztriában vendégszerepel.

Augusztus első hetében már Szolnokon folyik majd az “élesítés”, s az Universiade-válogatott elleni meccs után, augusztus 7-én utazik a gárda Portugáliába, a sorozat első meccsére.

A férfi kosárlabda-válogatott kerete

Szabó Zsolt (Kis-Rába menti Takarék Soproni KC)
Horváth Ákos (Szolnoki Olaj)
Vojvoda Dávid (Atomerőmű)
Wittmann Krisztián (T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE)
Fodor Márton (Szolnoki Olaj KK),
Hanga Ádám (Manresa)
Molnár András (Kis-Rába menti Takarék Soproni KC)
Soós Gábor (Kaposvári KK)
Tóth Gergely (Zalakerámia-ZTE KK)
Tóth Ádám (Zalakerámia-ZTE KK)
Báder Márton (Szolnoki Olaj KK)
Keller Ákos (Albacomp)
Trotter Obie (Szolnoki Olaj KK)
Lóránt Péter (Burgos)
Trepák Zoltán (Szolnoki Olaj KK)

A pótselejtező menetrendje (a háromból két csapat jut ki az Eb-re):

Portugália-MAGYARORSZÁG, augusztus 9.

MAGYARORSZÁG-Finnország, augusztus 12.

Finnország-Portugália, augusztus 15.

MAGYARORSZÁG-Portugália, augusztus 18.

Finnország-MAGYARORSZÁG, augusztus 21.

Portugália-Finnország, augusztus 24.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik