Sport

Sebestyén feladta, Terol sikere Mugellóban

A 125 kcm-esek között szereplő Sebestyén Péter a 11. körben bukott, és kiesett a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz Nagydíján, Mugellóban.

A legkisebb géposztály versenyét a pontversenyben éllovas spanyol Nicolas Terol izgalmas véghajrában nyerte meg a francia Zarco előtt. Míg az első két helyen hatalmas csata dúlt az elsőségért, addig a harmadik Maverick Vinales bő nyolc másodpercet kapott a végső győztestől.

Az Apriliával versenyző Terol idén ötödször bizonyult a legjobbnak.

A gyorsaságimotoros-világbajnokság hivatalos honlapjának közlése szerint Sebestyén Péter a 11. körben volt kénytelen feladni a viadalt, miután bukott egyet. Rajta kívül még tízen nem tudták befejezni a futamot, így csak 23-an értek célba.

“Nagyon nehéz hétvége volt ez számomra. Az elsõ két napon az idõjárás nem kedvezett, a mai napon tudtuk csak igazán elkezdeni a munkát. A futamon más keménységû gumit használtunk, de nem jött be, nagyon csúszott, ez okozta az esésemet is. Várom nagyon a németországi hétvégét, szeretem azt a ringet” – olvasható Sebestyén nyilatkozata a Faster Management szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

A királykategóriában Jorge Lorenzo diadalmaskodott, Andre Dovizioso és Casey Stoner fért még oda a dobogóra. Valentino Rossi a hatodik lett. A Moto2-ben a spanyol Marc Marquez örülhetett a végén.

Olasz Nagydíj

125 kcm:
1. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 39:51.815 p
2. Johann Zarco (francia, Derbi) 0.167 mp hátrány
3. Maverick Vinales (spanyol, Aprilia) 8.379 mp h.

Sebestyén Péter (KTM) kiesett.

A pontverseny állása a nyolcadik futam után (még kilenc van hátra): 1. Terol 153 pont, 2. Zarco 114, 3. Vinales 106

Moto2:
1. Marc Marquez (spanyol) 40:02.941 p
2. Stefan Bradl (német) 0.071 mp h.
3. Bradley Smith (brit) 0.419 mp h.

A pontverseny állása a nyolcadik futam után (még kilenc van hátra): 1. Bradl 147, 2. Marquez 95, 3. Smith 79

MotoGP:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 41:50.089 p
2. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 0.997 mp h.
3. Casey Stoner (ausztrál, Honda) 1.143 mp h.

A pontverseny állása a 8. futam után (még 10 van hátra): 1. Stoner 152 pont, 2. Lorenzo 133 3. Dovizioso 119

Ajánlott videó

Olvasói sztorik