Sport

Megérdemelt Kemény-dicséret a tornagyőztes csapatnak

A júliusi vb-re készülő vízilabda válogatott veretlenül nyerte meg a Vodafone Kupát, a zárómeccsen nyolc góllal verték az oroszokat.

Támadásban meglehetősen sok hibát hozott az első negyed mindkét oldalon, a védekezés ugyanakkor az olimpiai bajnoki címvédő magyarok és az oroszok részéről is jónak bizonyult, főleg a kapusok teljesítményének köszönhetően.

A második nyolc percben sokkal pontosabb lett a magyar válogatott, s bár közben az ellenfélnek is sikerült kétszer bevennie az egyébként nagyszerűen védő Szécsi kapuját, a nagyszünetre megnyugtató előny birtokában vonulhatott a hazai gárda (7-3).

A folytatásban az oroszok körülményes, lassú támadásokat vezettek, ennek következtében – és a remek magyar védekezésnek is köszönhetően – csak egy gólt szereztek, míg Kemény Dénes szövetségi kapitány tanítványai ismét három találattal szórakoztatták a szurkolókat.

A mérkőzés képe az utolsó nyolc percre sem változott, így a magyar csapat látványos, könnyed játékkal, megérdemelten nyert nyolcgólos különbséggel a szebb napokat látott orosz együttes ellen (14-6).

Vodafone Kupa, Margitsziget, 3. nap

Eredmény:

Magyarország-Oroszország 14-6 (3-1, 4-2, 3-1, 4-2)

Magyar góldobók: Hárai 4, Varga Dániel, Varga II Zsolt, Madaras 2-2, Hosnyánszky, Szivós, Kiss, Steinmetz 1-1

A magyar válogatott összességében jó játékkal, a papírformának és a várakozásnak megfelelően magabiztosan nyerte meg a pénteken kezdődött tornát. A második helyet a görögök, a harmadikat pedig a németek szerezték meg, míg utolsóként – pont nélkül – az oroszok zártak.

“A helyzetek kihasználásában és az emberelőnyös szituációkban mindhárom mérkőzésen előfordult, hogy türelmetlenek voltunk, ugyanakkor ezeken a találkozókon mindez belefért, mert ennek ellenére sok gólt szereztünk – mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány. – Ahogyan a korfui Szamarcidisz Kupán, úgy itt is azt vettem észre, hogy meccsről meccsre javult a csapat. A védekezésünk jó volt, összességében mindenki jó teljesítményt nyújtott, minden játékosnak volt lehetősége az önbizalma növelésére. Le a kalappal a szurkolók előtt, mert a rosszabb idő ellenére is nagyon sokan eljöttek a Margitszigetre, nagyon köszönjük nekik a buzdítást.”

A torna legjobb játékosának járó díjat Hárai Balázs kapta, míg a legjobb kapus Nagy Viktor lett. A gólkirályi címet a német Moritz Oeler érdemelte ki 9 találattal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik