Sport

Gólparádét rendeztek a Kemény-legények

A magyar férfi vízilabda-válogatott 16-10-re nyert Görögország ellen a margitszigeti Vodafone Kupa első játéknapján.

A péntektől vasárnapig tartó torna a hamarosan kezdődő sanghaji világbajnokságra is jó felkészülést jelent, nem véletlen, hogy itt már a vb-re kijelölt keret kap szerepet. Igaz, ma a görögök ellen a kisebb sérüléssel bajlódó Varga Dénes helyett Vámos Márton szállhatott a vízbe a Széchy Tamás uszodában.

Az első ráúszásnál a mieink hozták el a labdát, Hosnyánszky pedig emberelőnyből meg is szerezte a vezetést. Kemény Dénes a kapuban Nagy Viktort kezdette, a görögök pedig emberfórból „felavatták”, így egyenlítettek. Varga Dániel ismét a magyarokat juttatta előnyhöz, majd Steinmetz Ádám használt ki egy bravúrosan megjátszott emberelőnyt. Csak úgy záporoztak a kiállítások, Alichandisz és Madaras is így szerzett újabb gólt, Nagy Viktor pedig kivédett egy büntetőt, így az első negyed végén 4-2-re vezettek a Kiss Gergelyék.

Hárai nagyszerű centerjátékával már három találat volt az előny a második negyed elején, majd a szépítés után Kiss Gergely villant kétszer, szemfülesen kihasználva egy emberfórt is. Hosnyánszky büntetőből szerezte második találatát, Biros viszont nem volt szerencsés, előbb a pattintása szállt fölé, majd a kapufát találta el. Gór-Nagy kipontozódott a szünet előtt, 8-3-ra vezetett Kemény Dénes legénysége a második negyed után.

A folytatás már a ráúszásnál rosszul alakult, a görögök hozták el a labdát, majd Miralisz kétszer is eredményes volt. Hosnyánszky szintén két góllal válaszolt, de a magyar csapat védekezésében akadtak hiányosságok, ellenfelünk újra közelebb lopódzott (10-7). Egy kapufa mellett egy magyar gól is érkezett a szünetig (Varga Dániel révén), de a görögök találatával zárult a negyed (11-7).

Az utolsó játékrészben ismét a görögök hozták el a labdát, de az első gólt a magyarok szerezték, Szívós volt eredményes. Birosnak is megjött a szerencséje, a blokkon megpattanó lövése után már öt gól volt a mieink előnye. Egy védekezési hiba után érkezett a szépítés, majd Szívós használt ki egy kiállítást (14-9). Fountoulisz góljára Hosnyánszky szép találattal válaszolt, majd Varga II. Zsolt centerből talált be. Hosnyánszky még kipontozódott, de az eredmény nem változott, a magyar válogatott eredményes támadójátékkal, de nem tökéletes védekezéssel 16-10-re verte Görögország legjobbjait.

A torna másik mai mérkőzésén Németország 12-11-re verte Oroszország legjobbjait. A mieink szombaton 19 órától a németek, vasárnap délelőtt 11 órától pedig az oroszok ellen is megmérkőznek.

Eredmények – Vodafone Kupa, 1. nap
Magyarország – Görögország 16-10 (4-2, 4-1, 3-5, 5-2)
A magyar góllövők:
Hosnyánszky 5, Kiss 2, Varga Dániel 2, Szivós 2, Steinmetz, Madaras, Hárai, Biros, Varga II Zsolt 1-1
Németország – Oroszország 12-11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik