Sport

David és Góliát a hamburgi futballstadionban

Az év mérkőzése a profibokszban a Vladimir Klicsko-David Haye összecsapás négy világszervezet bajnoki övéért. 57 000 néző előtt húszmillió fontért üti egymást az ukrán és a brit világbajnok.

A 30 éves brit David Haye a WBA bajnoka, a nála öt évvel idősebb Vladimir Klicsko az IBF-é, a WBO-é és az IBO-é – utóbbi egy kevésbé jelentős formáció. A negyedik nagy világszövetség, a WBC koronája ez idő szerint Vitalij Klicsko, a maga 39 évével az idősebb Klicsko fivér fejét díszíti.

A szombat esti mérkőzés esélyese természetesen a hét éve veretlen ifjabbik Klicsko – bár az igazsághoz tartozik, hogy Haye utolsó és egyetlen veresége ugyancsak 2004-ből datálódik, amikor Carl Thompsonnal szemben maradt alul.

Klicsko már háromszor kapott ki profi pályafutása során – 1998-ban Ross Purittytől, 2003-ban Corrie Sanderstől, majd 2004-ben Lamon Brewstertől, mindhármuktól technikai KO-val.

Klicsko csaknem kétszer annyi meccsen vívott profiként, mint Haye – 58-at, amelyből 55-öt megnyert, 49-et KO-val vagy TKO-val. Haye pedigréjében 26 meccs van, ebből 25 győztes, és csak kettő ment végig, 23 idő előtt befejeződött. Szóval, Haye hiába alacsonyabb nyolc centivel és könnyebb 13 kilóval Klicskónál, az ő kiütési aránya valamivel jobb, és eddig csupán egyszer kapott ki, míg az ukrán háromszor.

A leglényegesebb különbség azonban az, hogy Klicsko született nehézsúlyú, Haye viszont nem olyan régen ment fel cirkálósúlyból a királykategóriába. És a sportággal egyidős aranymondás úgy tartja: két egyforma képességű bokszoló közül mindig a súlyosabb győz.

Ezúttal tényleg Dávid – helyesebben David – csap össze Góliáttal. A Bibliában előbbi győzött, a hamburgi Imtech-Arenában az 57 000 nézőből legalább ötvenezren roppantul meg lennének lepve, ha a történelem ismételné magát.

Húszmillió font az asztalon

A pénzalap óriási – ha a pay per view eladások úgy alakulnak, ahogy a szervezők remélik, és a hamburgi futballstadionban – a HSV otthonában – is eladják mind az 57 000 jegyet, akkor durván húszmillió fontot (hat és félmilliárd forintot) osztanak ki a két gladiátornak. És ebből jóval több marad meg Haye-nek, mivel a britnek már évek óta nincs promótere, aki a pénz jelentős részét le szokta nyelni…

“A promóter annak a bokszolónak kell, akit nem ismernek. Én nem tartozom ezek közé. Bolond lennék, ha a véres verejtékkel megkeresett pénzem nagy részét odaadnám egy léhűtőnek”, nyilatkozta Haye, aki ezt megelőzően az olimpiai bajnok Audley Harrisont verte, s azért a meccsért 4,2 millió font ütötte a markát tavaly novemberben, míg a 2009-es Nikolaj Valujev-mérkőzésért – amit szintén megnyert – 2,1 millió volt a jutalma.

A jegyárak az Imtech-Arenában 50 és 1500 euró között mozognak, ez fontban kifejezve 44,7, illetve 1340. Ami a fizetős tv-csatornákat illeti, a meccsre 14,95 font az előfizetés, de ha valaki csak a mérkőzés napján kap észbe, akkor már csak 19,95-ért veheti meg a jogot Nagy-Britanniában.

A szigetországban a 2002-es Lennox Lewis-Mike Tyson összecsapás vonzotta a legnagyobb nézettséget, akkor 750 000-en fizettek elő a mérkőzésre Angliában. Összehasonlításképpen. A 2009-es Haye-Valujev találkozóra 469 000-en fizettek elő – most akár a nyolcszázezret is elérheti az érdeklődők száma.

Sokan úgy vélik, Haye hibát követ el, amikor kihagyja a tengerentúli pay-per-view piacot, amit már brit bunyósok – például Lennox Lewis vagy Ricky Hatton – eredményesen kihasználtak. Az HBO ugyan közvetíti a Haye-Klicsko mérkőzést, de ez nem ugyanaz, mint a pay-per-view.

Bármennyit is keres Haye a Klicsko-meccsen, amennyiben tartja szavát, ez lesz az utolsó nagy kaszálása. Többször is kijelentette ugyanis, hogy 31. születésnapján végleg szögre akasztja kesztyűit. És a “Haymaker” 2011. október 13-án betölti a harmincegyet!

Mindenesetre a brit már elkezdte költeni azt a pénzt, amit még fel sem markolt: pár nappal a nagy meccs előtt 106 000 fontért – bő harmincmillió forintért – vett egy pazar, hófehér Mercedes sportkocsit a nejének. Natasha – aki fodrászból lett WAG, vagyis híres sportoló felesége – csókokkal halmozta el férjét, a The Sun fotósának szeme (lencséje) láttára…

Klicsko amatőr önmagát idézi

Szántó Imre mesteredző óriási várakozással tekint a szezon csúcsmeccse elé.

“Nem tippelnék, mivel egyfelől sohasem szoktam, másfelől roppant kiegyenlítettek az esélyek. Kíváncsi vagyok, Dávid legyőzi-e góliátot, azaz a méretbeli jókora különbséget tudja-e ellensúlyozni Haye a gyorsaságával, bátorságával. Egy évtizede két fehér európai uralja a királykategóriát, amely évtizedeken át a fekete bőrű amerikaiak felségterülete volt. Az már biztos, hogy továbbra is Európában marad a korona, csak az a kérdés, hogy Ukrajnában vagy Angliában. Amióta Emanuel Steward, a detroiti mágus az edzője, Klicsko visszanyerte azt a könnyedséget, amely amatőr korában jellemezte, amikor például Atlantában olimpiai bajnoki címet szerzett. Haye beugrásokkal támad, olyan áldozatai vannak, mint Valujev vagy az olimpiai bajnok Harrison. Nagy meccs lesz.”

Kovács “Kokó” István, Szántó egykori tanítványa tömören fogalmazott.

“Ha Haye a szorítóban is akkora bátorságot tanúsít, mint a sajtóértekezleten, akkor van esélye. De csak akkor!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik