Sport

A Bükki Hegyi Maraton is várja a mezőnyt

Immáron 19. alkalommal rendezik meg szombaton Bükki Hegyi Maratont, amely az idén elhunyt alapító-főrendező után Kisgyörgy Ádám emlékversenyként is szerepel.

A szervezők tájékoztatása szerint az új félmaratoni (20,4 kilométer) pálya és a már bevált maraton (42,3 kilométer) mellett – a tavaly debütált, egyre népszerűbb ultra-távot – az 50 kilométert is választhatják a sportemberek. Emellett az újdonságnak számító Hegyen-völgyön Maratonkán is kipróbálhatják magukat az érdeklődők, a 6,2 kilométeres távon nincs sem alsó, sem felső korhatár.

A három versenyszám mezőnye 10 órakor, míg a maratonka résztvevői 10 óra15 perckor startolnak el Miskolcon, a majálisparki Király-asztalon kialakított versenyközpontból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik