Sport

Petacchi készen áll arra, hogy nemzetiséget változtasson

A tavalyi Tour de France zöld trikósa kijelentette, lehetséges, hogy az elkövetkezendő vb-n és olimpián nem olasz színekben fog versenyezni.

A Lampre-ISD sztársprintere nyilatkozata mögött egyértelműen az áll, hogy az olasz kerékpárszövetség egy új szabályt léptetne életbe, miszerint visszamenőleg megakadályozná azon versenyzők válogatottbeli szereplését, akikre a múltban doppingvétség miatt büntetést szabtak ki. Alessandro Pettacchinak 2007-ben volt egy vitatott ügye, mikor is az asztmagyógyszere miatt egy évre eltiltották.

Másik két (de Luca és Rebellin) olasz bringást is érintene az új határozat, akik közül Danilo de Luca jogi lépéseket fontolgat a szabályt alkotó olasz szövetség ellen. A 37 éves Petacchi nem leplezte elkeseredettségét és elmondta, más lehetőségeken is elgondolkozott:

„Nagyon sajnálom, és csalódott vagyok. Nem tudom, jogilag elfogadható-e visszamenőlegesen egy ilyen szabály, ha meghozták, lehetséges… Sokat nem tudok tenni ellene. Komolyan gondolkozom rajta, nem tagadom. Nem tudom, hogy megoldható, de érdeklődnek irántam.”

Egyes információk szerint szóba került, hogy az olasz versenyző türkizzöldbe öltözve Kazahsztán sikereéért tekerjen a koppenhágai vb-n és a londoni olimpián. Pár szóban kitért a július 2-án rajtoló Tour de France-ra és a zöld trikóra is: „Tavaly nem gondoltam, hogy megnyerhetem a pontversenyt, és az igazat megvallva most nem vagyok olyan jó formában, mint a múlt szezonban” – becsülte le az esélyeit a tavaly két szakaszgyőzelemmel záró olasz klasszis.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik