Sport

Balzsay világbajnoki címért öklözik

A magyar ökölvívó augusztus 26-án a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoki címéért lép ringbe Donyeckben.

A Boksz Világszervezet (WBO) korábbi bajnokának az ukrán Sztaniszlasz Kastanov lesz az ellenfele, aki 28 eddigi mérkőzésén még nem talált legyőzőre. “Őszintén szólva nem ért teljesen váratlanul a hír, az edzőm már egy hete mondta, hogy ez a terv, de azért egy picit meglepett a dolog” – nyilatkozta kedden az MTI-nek a WBO korábbi bajnoka. “Mindesetre nagy kedvvel várom a következő időszakot, már hétvégén utazok Hamburgba, ahol megkezdjük a felkészülést, s ahonnan majd néhány nappal a meccs előtt megyünk Ukrajnába.”

A 31 éves sportoló (23 győzelem, 2 vereség) emellett hangsúlyozta, hogy az alapformája kifejezetten jó, mivel tulajdonképpen február óta készült, s ugyan a májusi Európa-bajnoki címmérkőzésre nem került sor, azóta sem állt le teljesen a munkával. Riválisáról egyelőre még nem tud sokat, feltérképezése a közeljövő feladatai közé tartozik.

Balzsay legutóbb tavaly novemberben lépett szorítóba, amikor a negyedik menetben kiütötte Misa Nikolicot.
A mérkőzésen egyik fél sem lesz címvédő, mivel a WBA trónja jelenleg üres.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik