Sport

Közös európai fellépés kell az illegális sportfogadások ellen

A sportszervezetek, a kormányzati szervek és sportfogadás-szervezők együttműködése kell a sikerhez az illegális online sportfogadások elleni küzdelemben.

Röviden így foglalható össze az online sportfogadások témakörében tartott eszmecsere, amely az európai sportigazgatók informális értekezletének hétfői második napirendi pontja volt.

A sportigazgatói értekezlet résztvevői egyetértettek abban, hogy az online sportfogadásokkal kapcsolatos bundázás olyan globális jelenség, amely túlnő Európán, jelenleg a legnagyobb veszélyt jelenti a sportra, s ezért a legaktuálisabb kérdés, amivel pillanatnyilag foglalkozni kell.

Harri Syvasalmi, a finn delegáció vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a sportszervezetek és a kormányzatok között olyan együttműködésre van szükség, mint amikor 1999-ben közösen létrehozták, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget.

Gregory Paulger, az Európai Bizottság, vagyis az unió kormánya képviseletében viszont arra emlékeztetett, mivel a Lisszaboni Szerződés nem tér ki a sportfogadásokra, ezért nincs lehetőség közös, uniós jogi szabályozásra, a tagországok csak nemzeti szinten szabályozhatják ezt a kérdést, azonos, az EU által meghatározott elvek mentén.

Több előadó is hangsúlyozta a tájékoztató tevékenység és a képzés fontosságát, mert brit felmérések szerint maguk a sportolók nagy része sincs tisztában azzal, hogy már egy barátnak adott tipp, vagy “füles” is csalásnak minősülhet, s ugyanakkor arról sincs fogalmuk, hogy cselekményükért egy-egy tagországban mekkora büntetés járhat.

Julien Zylberstein, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) képviselője is a tudatosító kampányok szerepét hangsúlyozta, emellett fontosnak tartja, hogy a sportszervezetek előzetes engedélyéhez kössék, hogy mely sporteseményekre lehessen on-line fogadásokat kötni. Szerinte korlátozni kellene a fogadási tétek nagyságát is.

Friedrich Stickler, az európai lottótársaságokat tömörítő szervezet képviselője is azt emelte ki, hogy meg kell különböztetni a veszélyes és nem veszélyes fogadásokat. Például, ha egy mérkőzés részleteire, például a kiosztott sárga-, vagy piros lapokra lehet fogadni, az a csalás melegágyát jelentik, visszaélésekre adnak alkalmat, ezért ezeket meg kellene tiltani. Az Interpolnak intenzívebben kellene foglalkoznia az illegális sportfogadások kérdésével.

Matilde García, a spanyol delegáció vezetője arról beszélt, hogy Spanyolországban akár négyéves börtönt is kaphat az, akit bizonyítottan bundázáson érnek, s emellett a fogadási összeg háromszorosát is kiróják rá pénzbüntetésként.

Zárásként Ewa Suska, a lengyel delegáció részéről bejelentette, hogy az illegális on-line sportfogadásokkal kapcsolatos közös fellépés kérdését a következő fél évben, a soros lengyel uniós elnökség kiemelt témának tekinti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik