Sport

Visszatér az olimpiai és világbajnok úszóklasszis

A francia Laure Manaudou elsődleges célja, hogy kvalifikálja magát a jövő évi ötkarikás játékokra.

“Megérett bennem az elhatározás, hogy újrakezdjem a versenyzést – nyilatkozott a Le Journal du dimanche című lapnak a 24 éves sportoló. – Persze időre van szükségem, még nem vagyok világbajnoki szinten, de dolgozom rajta.”

Arra a kérdésre, hogy ott akar-e lenni 2012-ben Londonban, Manaudou a következőt válaszolta: “Minden úszó, aki egyszer már belekóstolt az olimpia hangulatába, vissza akar térni, de addig hosszú még az út. Először is ki kell vívnom a jogot a részvételre.”

A 200 és 400 m gyorson korábban világcsúcstartó, utóbbi távon 2004-ben, Athénban ötkarikás aranyérmes sztár 2009-ben jelentette be visszavonulását, tavaly áprilisban pedig lánygyermeknek adott életet. Élettársa, a Manonnak elkeresztelt kislány édesapja a szintén úszó, 50 m gyorson Európa-bajnok Frederick Bousquet.

Korábban az ausztrálok két, már visszavonult többszörös olimpiai bajnok úszója, Ian Thorpe és Libby Trickett jelentette be, hogy visszatér a medencébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik